Saphier Regina: Az Én Évszázada – The Century of the Self

Saphier Regina: Az Én Évszázada – The Century of the Self

Eredeti blog szöveg (a szolgáltató megszűnése miatt részben elveszett írás): kedd 2009. április 21. 10:10:00

Update (az elveszett szöveg egyik mentett verziója, minimálisan frissítve): kedd 2014. április 08. 12:22:00

Utolsó update: 2020. Február 15. (Apró javítások, finomítások.)

Miről is szól a “Century of the Self” című négy részes dokumentum film? (The Century of the Self, BBC, 2002, sorozat, 4 x 60 perc) Kinek, mit mutat meg, amit eddig nem tudott… Nekem azt, ahogy Freud elméleteit átvette az USA-ban élő unokaöccse, Edward Bernays. Ennek az eszköznek a birtokában, kimosta az emberek agyát, a vágyaik kielégítése mentén. Ez az amerikai Public Relations (PR). Ezt már tudtam.

Majd ugyanezt a PR módszert vette át Hitler (ezt nem tudtam), csak nem az üzleti életben, hanem a politikában… Vagyis Hitler, éppen Freud lélektani tudását, majd Freud unokaöccsének PR módszerét használta eszközként, a zsidók ellen… Mivel nem volt mivel kielégíteni a vágyakat, az árukat felváltotta a haza szolgálatának fogalma (ugye milyen ismerős ez ma Magyarországon…?). Ez annak a története, hogy milyen módon alapozta meg Freud (öntudatlanul) a zsidók, és így saját maga, huszadik századi üldöztetését.

Később, Sigmund Freud agyon analizált lánya, Anna Freud, éppen azért dolgozta ki az amerikai társadalomra generalizált lélektani elméleteit, hogy Hitler ördögi borzalmai ne ismétlődhessenek meg, vagyis hogy legyen az egyéneknek olyan eszköze, amivel úrrá lesznek tudatalatti vágyaikon (tehát nem élik ki, hanem uralják, vagy elnyomják). Ez az elmélet is rosszul sült el, de erről majd később. Mindenesetre, tanulságos, hogy az amerikai állam, az ilyen jellegű terápiák és oktatási módszerek kidolgozásának és művelésének érdekében, míg a vállalatok, az eladásnövelés lélektanának jobb megismerése érdekében: dotálták az amerikai egyetemek mentálhigiénés kutatásait és intézeteit. Hatalmas összegeket költöttek két egymásnak ellentmondó impulzus társadalmi általánosítására. Ki tudja, hogy mekkora szenvedést okozott és okoz még ma is ez azoknak, akik gyanútlan áldozatai lettek ennek a komplex agymosásnak. Talán ennek lehet a következménye, hogy a csillogó női divatlapokban, az egyik reklám luxus édességet, a másik fogyókúrát, a harmadik életvezetési tanácsadást, a negyedik pedig anorexiásokra méretezett ruhadarabokat reklámoz.

Elnyomni, vagy nem elnyomni, ez itt a kérdés. Mi, itt az EU keleti szélén, nagy dózisban és hirtelen kaptuk ezt az agymosási hullámot. Ez látszik is a társadalmunk állapotán. Véleményem szerint, a műveletlen és felkészületlen tömegekkel ilyen módon bánni bűn, mert olyan tudást használnak fel ellenük, mellyel ők maguk nem rendelkeznek, de amit ők maguk segítettek egészen apró részletekbe menően kidolgozni (pl. fókuszcsoportok, lásd lejjebb).

A film bemutatja, hogy a „PR”, és egy pszichoanalitikus, Ernest Dichter, úgynevezett „fókuszcsoport” módszerének lett Clinton, és később Blair is, a haszonélvezője, vagyis úgy választották újra Clintont, hogy a bizonytalan választók vágyait vizsgálták (nem csak statisztikai, hanem lélektani módszerekkel, kérdőívekkel, és kifejezetten megrendelésre). Clinton ezeket a talált választói vágyakat lovagolta meg. Freudi pszichoanalízis a politikában. Később Blair is ezt a módszert használta, csak ő el is hitte, amit mondott (pusztán lemásolták a kétségbeesett Clinton kampány kérdőíves módszerét, mert működni látszott). A két politikus, tehát, csak azt mondta, amit a tömeg, a fókuszcsoportok és kérdőívek tanúsága alapján, hallani akart. Ennek a morálisan erősen megkérdőjelezhető kampány módszernek, az ad rossz alapot, hogy az emberek nem mindig arra vágynak, amire valójában szükség van… és így, pl. idővel, az angol vasutak tragikus állapotba kerültek, mert a vonat nem jelent meg az elsődleges vágyak között, de amint leromlott a hálózat állapota, azonnal a politikusok szemére vetették.

Robert Reich-vel értek egyet (akinek lánytestvére, egy alkalommal, 2002-ben, kölcsönadta nekem Northampton-i lakását, ami nagyon rendes volt tőle, és a családjuk emberséges vonásait mutatja). Robert szerint, aki egy ideig Clinton munkaügyi minisztere volt, nincs mandátuma annak a politikusnak, aki irracionális vágyteljesítő. Bill azt válaszolta neki, hogy ha nem választják újra, akkor semmit sem tud majd megvalósítani. Robert Reich ezért sem folytatta politikai pályafutását, és Clinton személyisége láthatóan megsínylette saját kétségbeesett lépését. Mindig is azon a véleményen voltam, hogy a tömegdemokrácia torz jelenség, még a legjobb oktatási rendszerekben képzett tömegekkel sem működik, hiszen humanista racionalista döntéseket kellene hozni, amihez hatalmas interdiszciplináris tudás, rendszerismeret, és érettség kellene, minden egyes egyénnek. Ez a tömegeket képező egyének 90%-ában nem lelhető fel, még akkor sem, ha sokan közülük diplomások. Hiszem, hogy a választások, sehol és soha nem a racionális problémák körül dőlnek el, ugyanis az ember alapvetően (akár egyénként, akár tömegben) nem racionális lény. Obama esetében sem a racionalitás volt a döntő, hanem az ügyes kampány, és a VÁLTOZÁS VÁGYÁNAK becézgetése.

Magyarországon 2014-ben az Európával szembeni általános csalódottság és a kisebbrendűségi érzés volt tömegesen meglovagolható egy gazdaságilag teljesen lerohasztott és hihetetlen mértékben kiszolgáltatott és elmaradott országban. Az emberek arra szavaztak többen, aki azt mondta, amit hallani akartak, akkor is, ha az nem igaz. A magyar állampolgárok többsége nem sokat tud arról, hogy mi folyik a világban, mert nem tudnak nyelveket és többségük bugyuta dolgokra használja az internetet. A jobboldal és a baloldal egyaránt szégyellheti magát.

Lényegében, a sorozat annak története, hogy hogyan befolyásolta a Freud család híres vagy hírhedt tehetsége, a XX. század történetét (és mint látjuk, a hatás még nem halt el), és ennek különös képviselője Anna Freud, aki örök életére szűz maradt, miután a saját apja analizálta őt (a lány korábban mániákusan önkielégített, depressziós volt, és táplálkozási zavarai is voltak). Miért van olyan érzésem, hogy ez a helyzet út volt a lelki, életre szóló pokolba? Egyik végletből a másikba. Anna Freud, egyik rokona szerint, meglehetősen rideg személy benyomását keltette (felnőttként). Egy életre elnyomta az összes szexuális impulzusát, az apai módszerek következtében, és annak elméletei szolgálatában. Híres terapeutaként egy elvált milliárdos nő négy gyerekén (is) vizsgálta, hogy majdan milyen módszerekkel befolyásolhatná “jó” irányba, a(z amerikai) társadalmat. Elméleteire és tanácsaira alapozva, a CIA nemzeti módszert dolgozott ki, hogy hogyan kell az embereket a normakövetésre tanítani, hogy el tudják nyomni a tudatalatti, ”nem kívánatos” vágyaikat. Miközben Edward Bernays, Sigmund Freud unokaöccse, éppen ezen vágyak felkorbácsolása, manipulatív, tömeges legitimálása, szinte joggá formálása mentén adta el a cigarettát, az autókat, a ruhákat, mindent, az átlagembereknek…

Magas szinten, kétirányú agymosás folyt. A cégek azt harsogták, hogy éld ki a vágyaidat, az állam pedig azt suttogta éjjel és nappal, hogy fojtsátok el a vágyaitokat. Mitől is depressziós ma az amerikaiak jelentős hányada? Anna Freud még akkor sem látta be, hogy valami nem stimmel a vágyelnyomó elméleteivel, amikor felnőttként, az egyik ”minta gyerek” a négyből alkoholbetegségben meghalt, egy másik pedig, éppen Freud londoni házában lett öngyilkos, egy Anna Freuddal folytatott pszichoanalízis program során… A kísérletező, torz, saját érzelmi, indulati gyökereitől elszakított, bal féltekés, analitikus ”emberszeretet” következménye lett volna mindez? Véleményem szerint igen.

Meg kell jegyezni, hogy Edward Bernays nem kedvelte az embereket, csak nagy tömegeket tudott szakmailag ”kezelni”, és soha nem hitt a demokráciában. Szociopata (vagy talán pszichopata) volt, nulla empátiával. Szkepszise azon az alapon nyugodott, amit az emberekről Freud munkái alapján megtudott, és amivel az orruknál fogva vezette őket. Bernays lánya szerint, elég nyomasztó volt egy olyan apa, aki mindenkit folyton lehülyézett. Az ilyen apák mosolygó vagy vicsorgó depressziós szörnyetegek, akik a másik ember, pl. saját gyermekük vagy feleségük önbecsülésének folytonos, kitartó, életre szóló rombolásával tartják fönn saját labilis önbizalmukat (ezek inkább a szociopaták és a nárcisztikus emberek… a pszichopaták általában nem szoronganak és nem befolyásolja őket mások véleménye… számukra az emberek csak eszközök). Ahelyett, hogy felépítenék gyermekük vagy társuk lelkét, inkább minden nap igyekeznek rombolni azt, és ez gyakran perverz kielégülést okoz nekik. Véleményem szerint (a tudomány mai állása szerint) az ilyen ember egyszerűen menthetetlen elmebeteg és nagy ívben el kell kerülni. Mivel mindenkit lenéz, ezért soha sem kér segítséget, hogy szemléletén és viselkedésén változtatni tudjon. Esete gyakorlatilag reménytelen és rettenetesen veszélyes.

Wilhelm Reich (róla később írok…  nincs köze a Clinton kabinetben szolgált Robert Reich-hez) lánya szerint nagyon sok jót nem várhatunk egy olyan nőtől, mint Anna Freud, aki aszexuálissá vált az apja által folytatott analízis során. A gyermek lélektant meghatározó nő gyermektelen maradt, az általa soha nevén nem nevezett apai trauma hatására. Ezt nem győzöm hangsúlyozni, mert ez borzalmas konstelláció. Anna Freud gyakorlatilag egy lelki nyomorék volt, aki lelkileg pusztította a társadalmat, a közösség legsérülékenyebb, legvédtelenebb, legkiszolgáltatottabb tagjainak körében. Gyerekek agymosása, egy téveszme rendszer mentén, országos szinten… Én nem értem azokat az embereket, akik tisztelik Sigmund Freudot és a lányát. Az apa egy emberekkel játszadozó szörnyeteg volt, és lánya, Anna Freud határozta meg a fejlett világ gyermekpszichiátriáját, és valószínűleg elképzelhetetlen károkat okozott, emberek millióinak (munkásságának nyilván vannak pozitívumai is, de örökösi és nemzetközi szaktekintély hatalmánál fogva, mind apja szellemi hagyatékát, mind saját image-át, kizárólag pozitív színben tüntette fel, hiszen minden publikáción szigorúan rajta tartotta a szemét). S. Freud elfordult az emberektől, idős korára. Nekünk pedig Freudtól kell elfordulni.

A. Freud egyfajta kompenzáló emberszeretet érdekében, örökre elnyomta női impulzusainak többségét, elsőként apja művének, majd mások gyermekeinek “szolgálatában”. Bernays azon az alapon kivitelezte, az üzleti élet minden területére kiterjedő, cinikusan manipulatív terveit, hogy a tömegeket valahogy kordában kell tartani, és ez legjobban úgy érhető el, ha azt hiszik, hogy szabadok, és elérhetik álmaikat, beteljesíthetik vágyaikat. A fogyasztás majd leköti őket, a vállalatok tulajdonosai meg jól keresnek. Bernays jelmondata, ha jobban belegondolunk, ez: A fogyasztás szabaddá tesz! (Hát nem döbbenetes!?) Anna Freud jelmondata: A szabadság nem cél, alkalmazkodj mindenáron, és nyomd el ősi és emberi impulzusaidat. Mindkét elképzelést kétes sikerre vitték.

A szükségletek korát felváltotta a vágyak kora, és ennek alapjait Freud és Bernays fektette le. Freud adta az elméletet, Bernays pedig etikátlanul és gátlástalanul átvitte ezeket az üzleti gyakorlatba. Ennek isszuk ma is a levét, pedig ez a story a XX. század húszas éveiben indult el. Mind Bernays, mind Anna Freud, a tömegek kontrollálásával foglalkoztak.

Azok, akik szembeszegültek a nagy hatalommal rendelkező Anna Freuddal, mint pl. Wilhelm Reich, egyszerűen kegyvesztetté váltak (W. Reich köztudottan megőrült, egész élete és traumái predesztinálták erre és végül börtönben halt meg, álmában). Anna Freud kritikusai, azt vallották, hogy nem az egyén impulzusai a bűnösek, hanem éppen a társadalom az, ami rosszra készteti őket, és ettől kell az egyénnek megszabadulni, ezektől a rákényszerített társadalmi erőktől, befolyástól. A hálózatkutatás korában már tudható, hogy ez sok tekintetben nagyon igaz. Vagyis a kívülről indukált vágyak helyett (amiket Bernays és követői mesterségesen generáltak, az általános emberi vágyak, és az üzletemberek eladás növelési vágyai mentén), a ”valódi én” belső impulzusait, és vágyait kell feltárni, és megélni. Csakhogy “a valódi én” a társadalmi közeg hatására alakul ki. Ha beteg a társadalom, ha rossz értékrend szerint működik, akkor az egyén is beteg lesz. Egy egészséges társadalomban, ugyanaz a személy nagy valószínűséggel egészséges lenne.

Azon nem vagyok meglepődve, hogy milyenfajta ”lélektunkolás”, lélekszikkasztás folyt a korai pszichiáterek zárt ajtói mögött, és hogy ez a tendencia hogyan ment át a média csatornáin, és egyéb csatornákon. Azokat a szélsőséges módszereket, melyekkel kontrollálják a tömeget, vagy felszabadítják az individuumot, legjobban egy amerikai zárda esete példázza: kísérlet gyanánt, apácákon próbáltak ki individualizáló pszichiátriai csoport módszereket. Tömören: a vége az lett, hogy megszűnt a zárda.

Az egyformaságra kényszerített nők egy csapásra egyéniségek lettek. Kérdés, hogy amikor kikerültek a zárdából: Jobb lett nekik? Mert kikerülve vásárlók, fogyasztók, tömeg, és újra agy-mosott emberek lettek, csak másképp. A vásárlás szabadsága, nem lehet az ember optimális szabadsága. Ugyanakkor van-e olyan, hogy szabad akarat? Kétséges, hiszen az ember társadalmi organizmus. Maga az emberiség, összességében, egyfajta élőlény a Földön (az Univerzumban… vagy a Multiverzumban). Az egyén, a társadalom kényszerei közé szorult, és kiüresedett. Mindene megvan, vagy éppen azt hiszi, hogy semmije, és ettől olyan boldogtalan. Egyénként magára maradt. Fogyasztóvá redukálták, aki azt hiszi, hogy a termékek egyénisége megmutatására szolgálnak. Pedig a termékek arra szolgálnak, hogy a befektetők még nagyobb jachtokat vehessenek maguknak.

A termékek dömpingje, nem a vásárlók, hanem a befektetők vágyteljesítését szolgálják, és vannak bőven olyan írók, akik beleláttak a felső tízezer, vagy a felső 1% kiüresedett mindennapjaiba, és meg is mutatták azt. Jómagam is belenézhettem, amikor pl. az egyetemi képzés részeként csoport terápiába jártam egy híres manhattani terapeutához. Az átlagember el sem tudja képzelni, hogy micsoda sekélyesség, sznobizmus, és lelki nyomor jellemzi a manhattani gazdagokat. 12 alkalmat ültem végig, totális kívülállóként, külföldi diákként, de tudtam, hogy ezek az emberek immár közel hét éve voltak eme konkrét terapeutának, jól fizető, nyomorult foglyai (én fogolynak láttam őket). Bunuel filmjeiben vannak ilyen karakterek.

Hogyan értelmezhető, a (freudi) pszichoanalízis tanulságain alapuló, PR és politikai kommunikáció, a hazai viszonyok között?

Ez itt a leglepusztultabb, legcinikusabb, legelvakultabb, leggusztustalanabb eladási kommunikáció: a politikai PR. Még akkor is cinikus és undorító a reklám, a product placement, a plakát kampány, a bújtatott reklámot hordozó állcikk, ha különben magasan képzett emberek hozzák a kapcsolódó döntéseket. Ugyanakkor magasan képzett, intelligens, és egyben morálisan fejlett és szikla szilárd ember nem megy reklámszakembernek. Valamelyik komponens biztosan hiányzik: műveltség, érzelmi intelligencia, de főleg a morális érzék… és ez nagy baj. Reklám szakembernek az megy, aki nagyot akar kaszálni, nem az, aki szereti az embereket. Gyanítom, hogy éppen ilyen emberek mennek politikusnak is, tisztelet a kivételnek. A legcinikusabb, legsorvadtabb, legüresebb emberek, akiket nem zavar, hogy haszontalan, káros, felesleges dolgokat tukmálnak rá elmagányosodott, eladósodott, műveletlen, önismereti szempontból éretlen, és hiszékeny emberekre.

Ezért semmi jót nem tudok mondani a hazai PR-ról. A hazai PR, reklám és hirdetési piac nagyrészt nem a tájékoztatásról, hanem az átverésről szól, és ez a politikára is igaz, ha jobb, ha baloldali az a kampány. Nincs valódi alternatíva, mert egy-egy tudatalatti vágycsoport, vagy vágy mátrix mentén rendeződtek el a választók, ahogy az USA-ban is. Nincs mérvadó, tartalmas, és érett alternatíva. Aki nem szavaz, az szavaz ma igazán…? Ha az emberek nem lennének hiszékenyek, el sem mennének a szavazóurnákig. Személy szerint örülök, hogy az USA-ban Obama nyert (anno, kétszer is), és rá szavaztam volna, ha amerikai lennék, mert nekem is van vágymátrixom, ami mentén valamennyire képes vagyok a nagy társadalmi csoportokhoz viszonyulni. Alkalmazkodni nem, de viszonyulni igen. Ugyanakkor itthon, senkit nem látok a politikában, akihez legalább „viszonyulni” akarnék. A rendszerváltás óta, egy kivételével minden hazai választáson megjelentem és szavaztam, de soha nem éreztem, hogy az érdekeimet képviselik. Civilként volt alkalmam közelebbről megismerni a hazai politikusokat, és még a valamennyire szimpatikus ember is korrupt politikus volt… Nekem ez nem hiányzik.

The Century of the Self… ezek jutottak eszembe a dokumentumfilmről… mely film, természetesen, önmagában is manipulált PR. Kiragadja a rendező szándékai mentén azt, ami a legjobban kirajzolja a rendező fejében összeállt eredeti és speciális történelmi látképet, Sigmund Freud-tól, Edward Bernays-en át, Anna Freud-ig, Hitlertől, Clintonon át, Blair-ig. Az egyén tudatalatti folyamataitól, a mesterségesen felkorbácsolt vágyak kiélésén át, a kavargó vágyak spártai elnyomásáig. Az eladástól, a kiirtáson át, a kiüresedésig. Döbbenetes évszázad van mögöttünk. A film a zavarodott “self & ego” története. A sorozat minden híres emberi oszlopa tehetséges, befolyásos és súlyosan sérült. Engem személy szerint, Anna Freud személyiségtorzulása taglóz le legjobban. Merje nekem valaki azt mondani, hogy jól mennek dolgaink. Őt egy férfi tette tönkre. Egy életre. Ki tudja, hogy ő hány pácienst, állampolgárt, és kollégát tett tönkre?

Amit az emberek keresnek, az Önmaguk, de ”önmagunk” nem megfogható entitás, nem lehet megvenni. Önmagunk egy koncepció, egy érzés, amikor egy egészséges közösség egészségesen működő részének érezzük magunkat, vagy amikor magányunk alkotással telik meg, és áramlatban vagyunk. Önmagunk a tanulás és alkotás állandó folyamata. Bármit is alkotunk önszántunkból, a ne árts parancsszavával, kreatívan, és jókor, az örömet okoz. Ha nem így (vagy egyáltalán nem) alkothatunk, akkor elveszünk. Ha azonban megfelelő módon létezhetünk, akkor megleszünk.

A filmsorozat angol nyelven itt tekinthető meg (watch the BBC series in English on this link below):

The Century of the Self

 

 

---