Saphier Regina: Emberi Sejtések az Üvegszilánk Tengerben

Saphier Regina: Emberi Sejtések az Üvegszilánk Tengerben

 

Megaparsec-ről megaparsec-re, avagy igazán kis lépés az emberiség…

Kritikus, de optimista futurista vagyok, és az utópiákat irányjelzőknek tekintem.

Ez a blog bejegyzés nem az Univerzumról szól, hanem a világnézetemről, de az Univerzumról is megtudhatsz valamit, ha érdekel.

Ars Poetica… pillantás önmagunkra és az életünkre az Univerzumban, a helyi és a Föld-i társadalmunkban, az internet korában, miközben Magyarországon (vagy bárhol) élünk… gondolkodó és érző lények vagyunk… avagy mindenki lehet jobb, ha felemeli a fejét, körülnéz és tudatos emberként él.

 

Galaxissal a Nárcizmus Ellen

Kiváló lelkigyakorlat az Androméda Galaxist ultra finom felbontásban látni… 2 és fél millió fényévre van (ennyi évig jön onnan ide a fény, ami ugyebár a leggyorsabb dolog az Univerzumban, bár a “téridő” maga tágulhat gyorsabban, mint a fény maximális sebessége, de nem a mi Galaxisunk tárgyi valóságában… mi a Laniakea Supercluster viszonyrendszerében élünk)… Az Androméda Galaxisban sok milliárd naprendszer vanés sok sok sok milliárd ilyen galaxis van az UniverzumbanMinden öntelt, nárcisztikus diktátornak az alábbi videót kellene újra és újra levetíteni, hogy tudják, semmit sem számít az erőlködésük. Semmit a világon. Még annyit sem, mint ez a pont itt: “.” De hogy még “pontosabb” legyek, az egész emberiség erőfeszítései és létezése sem haladja meg az előbb említett pont mértékét az Univerzum léptékében. Nem az ember a porszem, hanem a Föld. Vagy hogy fokozzam, nem a Föld a porszem, hanem a (naprendszernek közepes méretű és galaktikusan mellékes) Naprendszerünk.

Csodás képek… több millió éves fényből… az a sok fényes pötty, mind egy-egy Nap a maga Naprendszerével… bolygókkal és lehetséges életformákkal… szinte lehetetlen, hogy ilyen rengeteg Nap körül ne alakulna ki élet máshol is… és ez csak egy galaxis a megszámlálhatatlanul sokból…

.

Bevezetés az Univerzum Sokkoló Léptékébe

Az adatokat főleg angol nyelvű wiki oldalakról mazsoláztam ki.

Milky Way (a Tejútrendszer, vagyis a Galaxisunk, melyet még egyetlen ember sem látott kívülről)
Stars: 200–400 billion (magyarul ennyi milliárd, a Napunkhoz hasonló csillag van benne)
Age: 13.2 billion years (kicsit fiatalabb, mint az Univerzum, ami már 13,82 milliárd éves, a tudomány mai állása szerint)

Andromeda Galaxy (az Androméda Galaxis, az egyetlen a Földről szabad szemmel is látható galaxis)
Stars: 1 trillion (magyarul 1 billió csillag van benne)
Age: 9 billion years (“csak” 9 milliárd éves, fiatalabb, mint a Tejútrendszer)

(Note:
az amerikai billion = magyarul milliárd
az amerikai trillion = magyarul billió; továbbá angolul a tizedes törtek egész és tört részeit ponttal, magyarul vesszővel választjuk el.)

Az Univerzumban a tudomány mai állása szerint 100 milliárd galaxis van… na jó, 2016 óta több mint 1 billióról beszélnek (ez a Látható Univerzumra vonatkozik… az Univerzum sokkal nagyobb, mint a “Látható Univerzum”… bár van, aki máshogy gondolja… de ebbe most nem mennék bele).

Az Univerzum 13,82 milliárd éves. Földünk úgy 4,5 milliárd éves… a Nap néhány milliárd év múlva vörös óriássá fúvódik majd fel, és elnyeli a Földet (majd még később a Nap fehér törpe lesz, stb…). Szóval olyan mindegy, hogy kit hova temetnek (a villanásnyi érzelmi tényezőkön túl), mert idővel mind megyünk vissza az atomi körforgásba… a quantum “levesbe” (… ami ki tudja hány dimenziós?). Mint említettem, 1 billiónál is több galaxis van a Látható/Megfigyelhető Univerzumunkban (ez csak egy becslés, mert lehet, hogy sokkal több)… Ha mindet kivonjuk, az összes anyagot, és csak a “Sötét Anyag” és a “Sötét Energia” marad, az univerzum akkor is ugyanolyan lesz, annyira keveset számít benne 1 billió galaxis anyaga, sok sok sok billiónyi csillagrendszerrel. Az évmilliárdok múlásával az Univerzum-ban található galaxisok annyira eltávolodnak majd egymástól, hogy nem látunk majd át egyikből a másikba… a legtöbb galaxis fénye örökre eltűnik majd a szemünk elől (egész pontosan a műszereink “szeme” elől)… Akik akkoriban élnek, nem tudják majd, hogy a mi időnkben az égbolt tele volt csillagfénnyel… nem tudnak majd nagy léptékű méréseket sem végezni, mert nem lesz minek a vörös eltolódását megmérni (egy távoli galaxis vöröseltolódása azt jelzi, hogy milyen mértékben távolodik… vagyis hogy a tér milyen gyorsan tágul a konkrét galaxis és a Tejút között)… Nem tudjuk, hogy: az Univerzum örökké tágul-e majd, vagy egy nap elkezd összehúzódni, összeesni és/vagy összeomlani…?

Az már biztos, hogy ekkora Univerzumban (ilyen sok Galaxissal, Naprendszerrel, és a hozzájuk rendelt borzalmasan sok bolygóval) kell/kellett legyen szerves, sőt, intelligens élet máshol is, főleg mivel az élet kialakulásának alapvető kvantumos és fraktál alapú mechanizmusai, a kémiai alapanyagok és a fizikai illetve matematikai törvények máshol is jelen kell, hogy legyenek, ha egy ilyen mellékes bolygón jelen voltak és vannak, mint amilyen a Föld.

Ennyivel forog a Föld a saját tengelye körül: 1 674,4 km/h
Ennyivel keringünk a Nap körül: 107 229 km/h
A Napunk (így a Naprendszerünk) sebessége a Galaxisunk közepéhez képest (más számítások szerint ennél is gyorsabb): 720 000 km/h

A Föld Nap körüli sebességét és a Nap-nak a Galaxisunk közepe körüli sebességét egyszer meglepően jól megtippeltem, amikor a legjobb barátom megkérdezte, hogy szerintem mennyi. Az elsőt 100 000 km/h-ra, a másikat kb. 1 millió km/h-ra tippeltem. Milyen furcsa, hogy az ember ilyesmire ráérezhet.

.
“Mindig is Űrutazáson Vettél Részt, Csak Nem Vetted Észre.”

A Tejútrendszer, vagyis a saját galaxisunk sebessége az Univerzumban (ez nem forgás, hanem haladás a térben): 2 200 000 km/h. Egyszerűen fogalmazva, már régen nem ott vagyunk, ahol megszülettünk, és oda már soha senki sem térhet vissza. Én pl. minimum 820 milliárd km-re vagyok a születésem “helyétől” az Űrben, ha jól számoltam. Gyors vagyok, na! Mind gyorsak vagyunk, csak nem érzékeljük.

Az Univerzum eszeveszett sebességgel tágul. A tér (és ilyenkor mindig a téridő szövetére gondolok) 3 261 633,44 fényévenként, tehát bő 3 millió fényévenként (ami 1 megaparsec-nyi távolság) több mint 270 000 km/h-val tágul… (A Tejútrendszer és az Androméda Galaxis 1 megaparsec-en belül vannak…)

Ha valami már 2 megaparsec-re van, az 2 x 270 000 km/h-val távolodik tőlünk. Ami 10 megaparsec-re van, az már 2,7 millió km/h-val távolodik… nem az anyag, hanem a tér tágul. Ha te ilyen gyors lennél, akkor “elugorhatnál” az Androméda Galaxisba kevesebb, mint egy óra alatt…

Egyszer az egyik családtagom azt a nyilvánvaló tényt ecsetelte, hogy az emberiség jelenleg éppen arra készül, hogy elhagyja a Földet és űrutazásra induljon, más planéták meghódítása céljából, stb. … Mire én ezt válaszoltam: “Mindig is űrutazáson vettél részt, csak nem vetted észre.” Meglepődött és nevetett, ráébredt, hogy így van… pedig még nem is olvasta ezt a blogomat… ha elolvassa, akkor érti majd meg igazán, hogy miről is beszéltem.

A látható univerzum átmérője 93 milliárd fényév vagyis 28 000 megaparsecs (Mpc)… Akkor, ha jól számolom, 270 000 km/h x 14 000 Mpc = 3 780 000 000 km/h… ennyivel távolodnak a legtávolabbi látható objektumok (a sugár értéke elég, mert a Látható Univerzumnak a közepén vagyunk, mivel ez “a mi” Látható Univerzumunk)… A fény max. sebessége 1 080 000 000 km/h légüres térben… Akkor a legtávolabbi látható tér rész három és félszer gyorsabban távolodik tőlünk, mint a fény maximális sebessége, ami felénk közeledik? (Az Űr nagyrészt “Sötét” Anyag és “Sötét” Energia… a tudósok nem tudják, hogy mi is az a “Sötét Anyag” és a “Sötét Energia”… és a kvantum fizika szintjén is elvesztik a fonalat.) A távoli fény ideér, mert az eszeveszetten táguló “téridő” fényévmilliókon át szinte “kipattan alóla”, “elsüvít mellette”…? (Nem állítom, hogy ezt itt 100%-ban értem. Nem tudós vagyok, hanem kíváncsi, de lefogadom, hogy akadnak tudósok, akik ezt szintén nem teljesen értik.) Ráadásul mivel az Univerzum főleg légüres tér, ezért a fény általában a maximális sebességével tud haladni… néha évmilliárdokon át (esetleg hatalmas égitestek gravitációja tudja lelassítani, hogy egy példát említsek). Néha nem 8 perces napfény, hanem mondjuk 8 ezer éves, 8 millió éves vagy 8 milliárd éves fotonok jutnak a szemünkbe… főleg éjjel érzékelhetjük a kis “szakállas” fotonok (nappal a napfény dominál)… és sokszor már régen nem létező csillagok szellemképét közvetítik, egy 8 perces foton frissességével. Persze a 8 perces foton sem 8 perces… mert sokkal hosszabb ideig dolgozta fel magát a Nap felszínének közelébe, hogy aztán útra keljen és pár perc alatt ideérjen a Földre.

.
100 Éve az Univerzumot még Galaxis Méretűnek Hitték

Pár hónapja valaki azt kérdezte tőlem, hogy “minek a Multiverzum elmélet, hiszen nem elegáns és felesleges”… Ez olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy miért kellene több Bolygó, több Naprendszer vagy több Galaxis… Tudd, hogy alig száz éve még azon vitáztak, hogy az Univerzum akkora-e, mint a Tejútrendszer, vagy sokkal nagyobb? Akkor is volt sok olyan ember, aki szerint “az Univerzum nem lehet nagyobb, mint a Galaxisunk”, és akkor “minek is multi galaktikus elméleteken agyalni”… de ezen már szerencsére túl vagyunk. (Note: Hogy a párhuzamos avagy parallel univerzum elméletet vagy a többszörös avagy multiverzum elméletet tartod feleslegesnek, az teljesen mindegy, mert ötletes, felszabadult, játékos gondolkodás nélkül nem megyünk semmire, anélkül nem lehet felfedezéseket tenni.)

Aki meg azt kérdezi, hogy minek ilyenekkel foglalkozni, az nem tudja, hogy a matematika, a fizika, a kémia, a biológia, és minden technológiai fejlődés a felfedező és gondolkodó emberek szellemi terméke, akik soha nem állnak meg és mindig kérdéseket tesznek fel, és folyton elképzelnek még ismeretlen lehetőségeket, keresik a bizonyítékokat, az összefüggéseket, a mérési módszereket, a bizonyításokat, és nem ragadnak le a meglévő válaszoknál. Akár meghalni is képesek a tudásért és az igazságért. Az emberiség az ilyen embereket előszeretettel gyilkolta le a fafejű dogmák védelmében, de minimum szívesen gyötrik őket éjjel-nappal valami hétköznapi átlagos butaság, egyoldalúság és tudatlanság mentén. Ma is előszeretettel lehetetlenítik el a haladó, kíváncsi és kreatív gondolkodású embereket, akik képesek mindent feladni, hogy gondolkodhassanak. “Miért nem vágsz fát gondolkodás helyett…?” – kérdezik… vagy: “Ha családod lenne, nem gondolkodnál ennyit.” vagy “Bezzeg, ha csak az önfenntartó pénzkeresésre koncentrálnál, nem gondolkodnál ennyit.” De bizony a gondolkodó ember minden körülmények között elsősorban gondolkodó. Az értelmesebb társadalmak a saját jól felfogott érdekükben támogatják a gondolkodó és másokat tudással fejlesztő polgáraikat, sőt, elcsenik más társadalmak gondolkodásra hajlamos tagjait, ha csak tehetik. Elég kevés ilyen társadalom van… és a magyar társadalom biztosan nem ilyen.

Egy Történet

Alfred Binet, aki a gyerekek szellemi fejlődését vizsgálta, egy nap azt mondta a nőnemű munkatársának, hogy soha sem lesz belőle jó és sikeres szakember, ha férjhez megy és gyerekeket szül. Ez, bár elég rémes megjegyzés egy férfi tudóstól egy nő felé, főleg a gyerekek fejlődését vizsgáló szakembertől… attól még sajnos nem alaptalan meglátás. A bökkenő csak az, hogy ezt Binet bő 100 évvel ezelőtt mondta Franciaországban… ahol akkoriban Marie Curie pl. kétgyerekes és egy db Nobel díjjal rendelkező tudós és özvegy lehetett… de mint tudjuk, ő egészen kivételes eset volt és mellesleg, két hónappal Binet halála után, Franciaországban akadt egy Lengyel nő, akinek két Nobel díjat adtak összesen… vagyis mindent lehetne, csak felvilágosult társadalmi és anyagi támogatás kellene hozzá, ami Marie Curie-nek nem annyira volt, bevándorlóként… de a férjével tudósként már megkapta a támogatást, és később saját jogán is… Ha nem lett volna se férje, se gyereke, de lett volna kellő támogatása, ki tudja, hogy még mi mindent adott volna az emberiségnek!?

Ha egy nő a mai magyar társadalomban nem akar sem valakinek a felesége, sem egy halom gyerek édesanyja lenni (miközben kifejezetten szereti a gyerekeket, a nyitott gondolkodásukat, míg többségükben tönkre nem teszik őket a korlátolt társadalmi elvárásokkal), sem munkahelyi rabszolga nem akar lenni… tehát ha egy nő inkább az Univerzummal, a társadalom vagy az emberi szervezet működésével, vagy éppen egy épület dekoratív ábrázolásával akar foglalkozni, miközben teljesen intézmény (és férj) független, akkor azt a nőt anomáliaként kezelik, a mai napig, és gyakorlatilag nulla az önálló létezésének az esélye. Ez szégyen! Itthon általában 100 éves társadalmi elmaradásban vagyunk.  “Lógunk” a földgolyón, az életünk egy pillanat a végtelenben, és mégis vannak olyan idióták, akik a mai napig foggal-körömmel ragaszkodnak az elavult fogalmakhoz, nézetekhez, és berendezkedéshez, és még ma is megengedik a diktátornak, hogy a társadalom testén élősködjön.

Addig is, vessünk egy további hosszú és elmélyült pillantást Önmagunkra, ebben a végtelen nagy kontextusban.

.
A Földönkívüliek Valójában “Univerzumon-belüliek”, Mint MI… és Nyakunkon a Gépek Kora… az “MI”… avagy a Mesterséges Intelligencia

Az első (univerzum) “idegen” és (az emberhez képest) intelligens életformát talán éppen mi magunk hozzuk létre a Mesterséges Intelligencia és a Robotika síkján. Ebből is látszik, hogy az Univerzumtól valójában szinte semmi sem idegen, mindennek az alkotó részei ott hevernek szanaszét, mint egy Lego-s dobozban, csak rá kell jönni, hogy mi mire és hova való. Csillagpor vagyunk egy ki tudja pontosan hány dimenziós, száguldó, felfoghatatlan közegben… miközben a kvantum fizika olyan bizarr, hogy a tudósok azon a szinten is hamar elveszítik a “valóság” fonalát… és nem igazán értik… de az eddigi tudásunk is az emberi fantázia eredménye, beleértve az ötletek fokozatos elvetését vagy bizonyítását is. És akkor ha hozzáadod, hogy az atomokban rengeteg az üres tér, és az ember főleg víz és sok tekintetben nem emberi biomassza (minden egyén emberi és nem emberi génállományok összessége… az arányokról még vitatkoznak a tudósok), akkor nehéz megmondani, hogy mi az “ember”. Az is teljesen világos, hogy emberi társadalom, hálózatok, társadalmi szövet nélkül az egyén semmit sem ér. Tehát az is kérdéses, hogy mi az “egyén”?

Egy ember csecsemő, egyedül az erdőben nem cseperedik klasszikus értelemben vett emberré. Nem jut hozzá az emberi társadalom összességében és alrendszereiben tárolt információkhoz. Azok az emberek, akiknek nem tanították meg a beilleszkedés alapvető szabályait, vagy akiknek megtévesztő mintákat mutattak egy lelkileg beteg társadalomban (a lelki betegség valójában testi, fiziológiai betegség, pl. az agy fizikai sérülése, agykémiai folyamatok genetikus vagy epigenetikus zavara… vagyis a beteg társadalomban az emberek alkotják a beteg társadalmi szövetet, ami tovább nyomorítja az egyéneket… folyamatos oda-vissza hatás mellett), vagy azok az emberek, akik idegenkednek a társadalmuk elviselhetetlen, megbetegítő működési zavaraitól, azok nyilván nem tudnak a beteg társadalomban funkcionálni. Hogy lehet ezért valakit hibáztatni? Ha nem megyek bele egy koszos medencébe, akkor miért hibáztatna engem bárki? (Persze szinte mindenki, zsigerből az ilyen embereket hibáztatja, nem magát a visszataszítóan beteg társadalmi szövetet. Vagyis ha nem lenne elég a kirekesztettség paradox érzése, amikor látja a kívülálló, hogy mindenki nyakig merült a rossz közegben, és szapulják, hogy miért nem ugrik már bele, akkor még a kívülállás ténye miatt is megkapja a magáét. Ma már tudjuk, hogy azok a legmagányosabb emberek, akik a legjobban képesek átérezni és észlelni, hogy másokban mi folyik. Egy agresszív közeg egy ilyen embernek szinte fizikailag fáj. Megint mások azt gyanítják, hogy erősebben érzékelik a negatív üzeneteket. Ismerek ilyen embert, nem is egyet. Ha egy mondatban mondok három pozitív és egy negatív dolgot, csak a negatívra emlékeznek. Én nem vagyok magányos, hanem szeretek egyedül lenni. Komoly különbség. Bár nem sír a lelkem az emberi csoportok után, de one-on-one szeretek együtt lenni másokkal. Egyszer egy rajzfilmben láttam két kis figurát, az emberek gondolatainak szagát érzékelték. Emlékszem, hangosan csak annyit mondtam, hogy én is valami ilyesmit érzek. Amikor valakire reagálok, legtöbbször nem a kimondott, hanem a leplezni kívánt gondolataira reagálok. Ezt persze az emberek nem szeretik, illetve engem is megterhel a túl sok információ. Szóval én nem a negatív jelekre, hanem az őszintétlenségre, az indokolatlan bizalmatlanságra, a disszonanciára, a figyelmetlenségre és a tiszteletlenségre reagálok, amiből itthon van bőven. Ugyanakkor nagyon értékelem, ha valaki pozitívan viselkedik. Ez akkor is igaz, ha valaki pozitívan korrigálja a viselkedését.)

Add hozzá a társadalmi folyamatokhoz, hogy ma már azon agyalunk, hogy mi lesz, ha a gépek majd mindent el tudnak végezni helyettünk. A Mesterséges Intelligencia az emberiség szeszélyes teremtménye. Egy-két generáció felnövekedése során elborított minket a technológia… Se azt nem tudjuk, hogy kik vagyunk, se azt, hogy hol vagyunk, se azt, hogy mekkorák vagyunk. Elveszett kis szimbiotikus emlősök vagyunk a végtelen semmiben, ez az igazság. Ehhez képest szinte elviselhetetlen mértékű rálátásunk van a környezetünkre, amivel korábban egyetlen élőlény sem rendelkezett a Földön. A legtöbben leszegett fejjel próbálnak erről nem tudomást venni. Isznak, drogoznak, tárgyakat és pénzt halmoznak, hogy tompítsák a kicsiség és a létezés fájdalmát. Én inkább szembenézek. Szembenézek a Semmivel. Az Űrrel. A Galaxissal. Az Ismeretlennel. Az emberi társadalom felhalmozott és online is elérhető tudásával. Éveken át a személyes halállal és a megsemmisüléssel is szembenéztem, széthúztam egy képzeletbeli függönyt, és belenéztem a halál arcába. A félelem, a rettegés, amit éreztem, borzalmas volt, újra és újra. Megértem azokat, akik ez elől egy nemlétező isten kegyeit vagy a bódulatot keresik. Én nem keresem, pedig sokkal könnyebb lenne. Ugyanakkor éppen most, egy, az élvonalbeli öregedés kutatással és a regeneratív terápiákkal foglalkozó komplex blogon dolgozom* (angolul), mert de jó lenne egy kicsit tovább élni a Földön. (* Ez az egyetlen olyan blogom, melyet azután sem publikáltam, hogy szinte készre írtam, mert nem voltam megelégedve a feltárt technológiákkal és terápiákkal. Majd akkor folytatom ezt a munkát, ha már elégedett leszek a regenerációs módszerekkel. Írtam ugyanakkor egy blogot angolul arról, hogy milyen manapság rákbetegnek lenni, milyen tanácsokat adtam rákbetegeknek, hogy milyen kezelések léteznek, és hogyan képzelem a rákbetegek gondozásának jövőjét. Regina Saphier: Advising Cancer Patients)

Az emberek az itt felsorolt miniatürizáló tények ismerete nélkül is nemlétező istenek kegyeit keresik, hiedelmekbe és babonákba, gondolkodást ellehetetlenítő világnézetekbe menekülnek, a halálfélelem és a megsemmisülés gondolata elől… Mi lesz ha tudatlanságuk és hiedelmeik közepette megtudják, észreveszik, felfogják, hogy még annál is kisebbek és jelentéktelenebbek, mint amit gyanítanak…!?

Ezért kell az embereknek tudást adni, hogy mihamarabb okosabbak lehessünk (összességében)… hogy ezt a kis semmiséget, ami az egyéni élet, harmóniában élhessük le, leszegett fejű kínlódás helyett, és ami felfedezhető, azt felfedezzük magunknak és a jövő emberei számára az Univerzumban (vagy a Multiverzumban). Szerencsére előttünk is éltek felfedezők és gondolkodók. Azt hinni, hogy az élet leélhető egyedül, minden rendszertől függetlenül, az nagy butaság. Minden lélegzetvétellel már rég meghalt emberek kilélegzett részecskéit lélegezzük be… az egész emberiség, és minden ember egy bioszféra része, és az Univerzum része. Mutatok neked egy új perspektívát (magam alkottam, az érthetőség kedvéért): Az úgynevezett “Földönkívüliek” valójában “Univerzumon-belüliek” vagy akár “Galaxison-belüliek”… mint mi (“extraterrestrial” versus “intra-universal” or “intra-galactic”). És persze létezhetnek Univerzumok-közöttiek (inter-universal), de ezek gyaníthatóan még nem mi vagyunk…

.

Rombolás és Építés

Persze mindig jön egy piti, buta, nárcisztikus, önző, korlátolt, agresszív, szociopata diktátor, aki fontosnak hiszi magát és lerombolja a legnemesebb emberi törekvéseket… (Note: a diktátor általában nem fogja fel, hogy ő egy diktátor, mások viselkedésével indokolja meg a saját rémes tetteit, ahogy sok elmebeteg sem tudja, hogy ő elmebeteg, “bezzeg a  többiek mind annyira gyanúsan viselkednek”.) És ez így megy évezredek óta… de hátha egy nap az emberiség olyan mértékben lesz művelt és gondolkodásra hajlamos, hogy végre nem hagyja majd magát. A birtoklási vágy, a hatalomvágy, a becsvágy, és ezek következményei mind csak szemfényvesztés. A szemlélődés, a gyengédség, az együttérzés, az együttlét, a tanulékonyság, a tudásvágy, a tudásmegosztás, a kíváncsiság, a rácsodálkozás, a kutatás, a felfedezés, a kreativitás… ezek a fontos dolgok.

Itt van két wikipedia link, ezekkel azt szeretném demonstrálni, hogy milyen kevés dolog érhető el magyarul, és milyen sok angolul:
http://en.wikipedia.org/wiki/Milky_Way
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tejútrendszer

 

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/d3/Milky_Way-100_billion_stars.jpg

Milky Way – 100 billion stars

.
Univerzális Szemlélet (nem csupán globális rálátás)

Ez a blog bejegyzés, mint láthatod, nem az Univerzumról szól, hanem arról, hogy én hogy látom a világot. Ebből a szemszögből nem tudom úgy látni a világot, ahogy a legtöbben, mert az én élet feladatom az, hogy tanuljak, utazzak, figyeljek, olvassak, gondolkozzak, írjak és szintetizáljak. Ez ebben a társadalomban (itthon) nem sokat ér. Mások arra rendezkedtek be, hogy együtt átvészeljenek valamit, egy zárt korszakot, és félretettek mindent, ami nem szolgálta ezt a folyamatot, és voltak, akik nem adtak fel semmit, amit nem volt mindenképpen muszáj (ha az a valami fontos volt nekik). Én arra rendezkedtem be, hogy megismerjem a világot és írjak róla, miközben jövök-megyek, mert a határok már nem zártak. Ezt a jövés-menést, a tanulást, ahogy az írást is, jelenleg az interneten folytatom. Elmondom, amit gondolok, de senkire sem erőltetem rá a nézeteimet.

Sajnos az agyak itthon még ma is zártak (tisztelet a kivételnek), pedig a tudás ott hever az interneten, ingyen, csak jó kérdéseket kell feltenni, olvasni és gondolkodni kell, és le kell írni vagy el kell mondani valaki másnak, hogy mit tudtunk meg és mire jöttünk rá. Tanulni így lehet a legjobban, és én szeretek tanulni és továbbadni. Sajnos a társadalmi léptékű túlélő póz (amit akkor is fönntartanak az emberek, amikor már nem kellene, mert lelkileg, vagyis fiziológiailag sérültek, és sérült a társadalmi szövet is, melyben élnek… a változáshoz tudatosság, a tudatossághoz tudás, a tudáshoz információ kellene… ez olyan, mint a beteg sejt a beteg testi szövetben… pl. elrákosodik… szóval ez) nem teszi lehetővé az embereknek, hogy kíváncsiak, nyitottak legyenek, hogy kérdezzenek, hogy gondolkozzanak… Ha nem a beszűkülten (és paradox módon) hedonista túlélő póz határozná meg ezt a társadalmat, akkor én sem élnék internet emigrációban. Az interneten lehet nyitott és gondolkodó emberekkel találkozni, de a tartalmaik sajnos nem jutnak el a társadalom széles rétegeihez, mert ők a borzalmas színvonalú köztévéket és kereskedelmi televíziókat nézik.

A gondolkodó és érző “különc” nem hülye, csak nem tud és nem akar úszni a beteg társadalmi beilleszkedési követelmények mocskos üvegszilánk tengerében! Ezt látom, érzem és hallom: “Ha nem vagy pont olyan, mint mi, akkor folyton csipkedünk, piszkálunk, nyaggatunk, megítélünk, hátha végre beledöglesz, hiszen sokkal érzékenyebb vagy, mint mi, akik az üvegszilánkok között is elnavigálunk, mert olyan vastag a testünkön a bőr… Gyötrünk, mert az nekünk titokban jólesik… élvezzük mások szenvedését… Mi vagyunk a “normális” és “jó” emberek… Mi nem akarunk tanulni, mi ugyanolyanok akarunk maradni… Te vagy a hibás, mert gondolkozol és érzel. Hogy mersz gondolkodni, érezni és hogy mered közzétenni a gondolataidat? Hogy mersz nemet mondani a szokásainkra? Mi ehhez tudatlanok, gyávák és lusták vagyunk, akkor is, ha mindenünk megvan, miközben mélységesen féltékenyek vagyunk rád, hogy te képes vagy megtenni és meg is teszed. Mi nem mertük megkockáztatni a magányos és összetett szellemi felfedezés útját, akkor sem, amikor megtehettük volna.”

A másik dráma akkor következik be, amikor piedesztálra emelnek valakit, mert érez, gondolkodik, továbbá személyesen, és széles körben kommunikálja azt, amit gondol vagy érez… Mások (mindig tisztelet a kivételnek) miért hallgatnak, lapítanak, miért nem tesznek ők is valamit, ami előrevisz? Megvan a véleményem az emberekről (hiába vagyok alapvetően idealista és humanista), de úgy gondolom, hogy a jövő nem reménytelen. Kritikus, de optimista futurista vagyok, és az utópiákat irányjelzőknek tekintem. A jelen viszont meglehetősen reménytelennek tűnik. Egyet tehet az intelligens ember, előre néz, a jövőbe és arról beszél, hogy milyen lehet a jövőnk. Ez motivációt ad(hat).

Valahogy így érzem magam a társadalomban, a szemléletemmel. De mindegy… 100 év múlva mind a föld alatt leszünk, akik ma élünk… elporladunk. Persze én is szívesen éreztem volna jobban magam az emberek között, de ez kit érdekel, ez nem az én világom, nekem nem megy ez a felszínes képmutatás. Sose ment. (Note: Hiszem, hogy minden emberben ott van egy sokkal jobb önmaga. Ha a rossz és epigenetikusan átöröklődő emlékeket majd egy nap szelektíven ki lehet törölni, ha egy nap minden ember sokkal műveltebb és egészségesebb lesz, ha mindenkinek lesz alapjövedelme, akkor az egy kellemesebb világ lesz.) Ez ma a “normális” képmutatók és zsigeri manipulátorok világa. Szerencsére vannak nagyon jó pillanataim, önmagammal kifejezetten jóban vagyok, és van, aki szeret, és van kit szeretni. A kíváncsiság tart életben, mert az Univerzum, a természet, az emberi test, különösen az agy és a bélrendszer (a második agyunk), illetve a technológia nagyon érdekesek. Remélem, hogy sikerül valamit átadnom és közben valamire rájönnöm, az emberi közösség részeként, a magam módján.

Ezt én mondom, akiről jóformán mindenki azt hiszi, hogy individualista vagyok:
Az individualizmus, a mai formájában, szemenszedett hazugság. Senki sem létezik önmagában, még a különc sem. A modern társadalmak elidegenedésének következtében beteg közösségek és diszfunkcionális hálózatok alakulnak ki (de nem romantizálnám az elmaradott vagy a korábbi társadalmakat sem)… mindez megnyomorítóan hat az egyénekre. A szervezetünk is hálózatok tömegeiből áll. A testünk az emberi társadalom lokális és globális hálózataiban létezik. A Föld és rajta az emberiség a Laniakea szuperklaszter inter-galaktikus hálózatának része… 100 000 galaxis alkotja és 160 megaparsecs a kiterjedése. Hálózatban működik (szinte) minden, amit használunk… az okos telefon, a tablet, a laptop, a hűtő, a közlekedési lámpa, a villanykörte…

Az ember nem születik univerzális és hálózatos öntudattal. Ezt minden embernek meg kell tanítani, mint a járást, az úszást, a kerékpározást vagy az autóvezetést, a köszönést, a kézmosást vagy a gépelést… A vezetésre lassan semmi szükség nem lesz (bár én szeretek vezetni), úgyhogy autózás közben is lehet majd a világegyetemről és az emberi szervezetről tanulni online… így vagy úgy, de egymástól és végeláthatatlan formákban egymásra utalva tanulunk és létezünk, egy-egy röpke pillanatig, az Univerzum idejének agyzsugorító léptékében.

Advertisements