Saphier Regina: A Sárkány Völgyének Felfedezése

 

 

Saphier Regina: Falu a Sárkány Völgyében - szabadkézi festmény digitális médiumon - 2016. április 12.

Saphier Regina: Falu a Sárkány Völgyében – szabadkézi festmény digitális médiumon – 2016. Április 12.

 

Saphier Regina: A Sárkány Völgyének Felfedezése

Patkó Károly San Vito című képe (melynek reprodukciója alább látható) véleményem szerint nem San Vito-ban készült (vagyis nem San Vito-t ábrázolja), és ez lenne a kérdésem: Soha senki sem vette észre? Vagy ha valaha valaki rájött, miért nem publikálta ezt az információt online, könnyen elérhető formában? (Ha valaki már megtette volna, akkor egy gyors google kereséssel megtalálhattam volna, és nem kellett volna önálló kutatásba kezdenem, hogy láthassam a tényleges eredeti helyszínt.) Idealista módon úgy hiszem, hogy ha bárki ismerte volna a valódi helyszínt, a konkrét falut, akkor már korrigálták volna a festmény címét (lett volna néhány évtizede a művészettörténész szakmának, hogy ezt megtegye). Ebben az esszében többek között arról írok, hogy mi inspirál, amikor festek, és elmesélem, hogyan találtam meg (már megint) egy magyar festmény keletkezésének helyszínét (legalábbis hogy hol készültek az első vázlatok).

 

Felfedezés és inspiráció

Azt gondolhatod, úgy állok neki festeni, hogy előkapom a tabletet és a hozzá való tollat, beindítom az ArtRage nevű (digitális olajfestmények megalkotására is alkalmas) szoftvert, és egyfajta azonnali módosult tudatállapotban (flow-ban) festeni kezdek. De nem ez történik. Rengeteget kutatok, mielőtt skiccelni és festeni kezdek. Például festményeket, színeket, stílusokat, művészeti korszakokat és mozgalmakat, művészek életrajzait, városokat, falvakat, speciális helyszíneket, térélményeket áramoltatok át az agyamon és ezekből az impulzusokból áll össze az inspirációm. Akkor a legjobb festeni, amikor már alig bírom kivárni, hogy nekiállhassak alkotni, mert annyira tisztán látom, hogy mit szeretnék létrehozni.

Egy ilyen kutatási folyamat során fedeztem fel Berény Róbert egyik festményének alkotási helyszínét. Rögtön meg is festettem a saját verziómat egy másik szemszögből, és az egész történetet blogba foglaltam. Más hasonló felfedezéseket is tettem már. Például pusztán vizuális alapon felfedeztem, hogy Csontváry hol festette két festményét (“Holdtölte Taorminában” és “Mandulavirágzás Taorminában“), annak ellenére, hogy ez a helyszín nincs a híres Görög színházrom (melyet Csontváry szintén megörökített) közvetlenül látható környezetében. Nézz körül a festmények eredeti helyszínén a Google Street View segítségével. Sajnos a csodás pink villa eltűnt, és a kék épület romokban hever. A valaha volt festői látvány örökre eltűnt az eredeti helyszínről, de létezik két festmény, melyek segítenek emlékezni. Ha belegondolsz, a “megörökíteni” egy gyönyörű kifejezés.

 

Jó dolgok történnek, amikor egy kíváncsi művész nem leli egy Patkó Károly festmény látképét a címben szereplő településen

Az utóbbi időben néhány magyar festőt, pl. Ziffer Sándor-t és Patkó Károly-t tanulmányoztam. Miután pl. a Roquebrune című festményemen feltűntek Ziffer színei és atmoszférája (aminek nagyon megörültem), szándékosan Patkó Károly “San Vito” című képét választottam inspirációnak (teljesen más színek és más atmoszféra, pusztán a kísérletezés kedvéért). Egyik San Vito nevű települést a másik után vizsgáltam meg a Google Street View segítségével, de egyik sem hasonlított a Patkó Károly festményén látható falura. Meglepve konstatáltam, hogy Patkó Károly festményének ezek szerint kezdettől fogva rossz a címe. A San Vito című festmény nem San Vito-t ábrázolja. Már megint beletenyereltem egy felfedezési lehetőségbe.

Ez bizony nem San Vito! Úgy tűnik, hogy a festményt a kezdetektől napjainkig rossz címmel dokumentálták. (megjegyzés: Patkó Károly művészete szellemi jogi szempontból immár közkincs.)

Ez bizony nem San Vito! Úgy tűnik, hogy a festményt a kezdetektől napjainkig rossz címmel dokumentálták. (megjegyzés: Patkó Károly művészete szellemi jogi szempontból immár közkincs)

 

A motivációm, hogy megfessem ezt a konkrét falut, csak nőtt, amikor arra gondoltam, hogy (a téves és a széles nyilvánosság előtt sosem korrigált cím és helyszín miatt) jelenleg én lehetek az egyetlen emberi lény, aki szándékosan hozhatok létre egy valamennyire hasonló digitális művet, egy kicsit más szemszögből, a saját stílusomban. Ez úgy tűnik, hogy egy ismerős és visszatérő lehetőség az életemben, melyhez hozzá kell szoknom. (Emlékezzünk csak Monaco-ra és Berény Róbert-re… Mint már korábban utaltam rá, alapos és önálló vizuális kutatás után megleltem és megfestettem Berény egyik Monaco-i helyszínét, egy másik szemszögből. Nagy élmény volt! Megjegyzem, hogy nem csupán magyarul írtam erről, hanem egy sokkal komplexebb angol nyelvű blog bejegyzésben is megörökítettem a történetet.) Tulajdonképpen csak nemrég kezdtem ilyesmivel foglalkozni… egy éve sincs, hogy festek és inspiráló helyszíneket keresek. Rengeteg festmény létezhet rossz címmel, és rengeteg képnek kellene korrigálni a helyszínét vagy éppen fel kellene fedezni, hogy hol készült.

(Miközben ezzel a témával foglalkoztam, hirtelen feltűnt, hogy milyen sok tehetséges ember halt meg aránylag fiatalon 1941-ben… Patkó Károly, Amrita Sher-Gil, Aba-Novák Vilmos, Virginia Woolf…)

Mivel nem akartam, hogy a Patkó reprodukció legyen az egyetlen vizuális input, és mivel látni akartam az eredeti falut, kitartóan kerestem a valódi helyszínt. Ösztönösen meg voltam róla győződve, hogy kell lennie egy falunak Olaszországban, amelyik úgy néz ki, mint az úgynevezett “San Vito” látkép. Úgy tűnik, hogy a kép címe mindig is rossz volt és ez számomra bizarr. A téves címnek sok magyarázata lehet. Például, ha Patkó az úti skicceit használta a későbbi tempera kép megfestéséhez, akkor még az is lehet, hogy ő maga adott rossz címet a képnek. Nehéz elképzelni, de van rá esély, főleg, ha sokat utazgatott akkoriban és kevés időt töltött egy helyen. Ugyanakkor a képeknek a festők halála után gyakran mások adnak címet… a műkereskedők és a művészettörténészek sajnos gyakran felszínesek, amikor címet adnak egy műalkotásnak.

Előfordult, hogy rápillantottam egy Párizs-i városrészletet ábrázoló festményre, és azonnal láttam, hogy a Naplemente című kép csak Napfelkelte lehet… Nem gondolkoztam, csak ránéztem és ösztönösen tudtam, hogy rossz a napszak a címben, pedig a kép torzításai miatt nem volt pl. azonnal nyilvánvaló, hogy melyik hidat látom (a Pont Saint-Michel a Pont Neuf irányából nézve). Az intuíciómat perceken belül vizuális tényekkel tudtam alátámasztani a Google Street View segítségével: a festőnő, Corini Margit, kelet felé tájolta a kompozíciót, de a kép a mai napig rossz cím alatt fut online. Baráti körben is terjesztem ezt a kedvtelésemet, volt, hogy filmrészletet adtam fel feladványnak, miután sikerült megtalálnom egy bizonyos Manhattan-i helyszínt. Olyan valakit kértem meg, hogy keresse meg a Párizs-i látványt, ha van hozzá kedve, akit én vezettem rá a Google Street View és Google Earth alapú helyszín keresés élvezetére. És volt hozzá kedve! Ráadásul gyors volt, mint a villám! Meglehetősen jó vizuális készségű építész-művészről van szó, többek között a kedvenc profil képem is az ő tehetségét dicséri, úgyhogy minden képessége megvan, hogy megtalálja a megtalálható látképeket.

Komolyan mondom, nagyon jó és láthatóan hasznos játék. A múlt évben örömmel fedeztem fel, hogy volt, aki ilyesféle online játékot fejlesztett ki, bár nem művészeti síkon (pedig milyen jó lenne egy ilyen app).

Ugyanakkor biztos, hogy vizuális szempontból nem mindenki születik tehetségesnek. Egy alkalommal ugyanez a művész barátom lerajzolt két nőt egy kávéházban. Tanúja voltam a szituációnak és a figurák teljesen felismerhetőek voltak a képen. Az egyik nő molett volt, a másik átlagos. A molett nő ránézett a képre, és döbbenetünkre, halál komolyan ezt kérdezte: “Melyik vagyok én?” Nem tudta beazonosítani önmagát. Magunk között szólva, már a téri elhelyezkedéséből is fel kellett volna ismernie saját magát, de a testméretek végképp nyilvánvalóak voltak. Számomra egészen megdöbbentő, hogy egyes embereknek mennyire nincs reális önképük és/vagy térlátásuk.

 

Hogyan találtam rá a valódi helyszínre…

Tulajdonképpen nem is volt olyan nehéz, csak kitartónak kellett lennem (és az voltam). Ezekre a kulcsfontosságú részletekre koncentráltam: egy tengerparti olasz falu magas hegyek között, láthatóan egy nagyon szűk völgyben, tengerparti út viadukton, egy magányos épület a strandon, és egy különösen jellegzetes fehér épület, hatalmas teraszokkal, a jobb felső sarokban. (A legvalószínűbb San Vito jellegzetesen lapos, széles, és a tengerpartja meglehetősen hosszú. Egyáltalán nem hasonlít a Patkó képén látható falura, úgyhogy be sem linkelem. A művészettörténészek úgy tartják, hogy Patkó Károly járt (az egyik) San Vito-ban, ez szerepel az életrajzában, de a korrekt (avagy a festményen látható) falu, melyet végül felfedeztem, nem szerepel egyik online életrajzában sem, melyeket átolvastam.

Utazási emlékeim, online kutatásaim és a festett térélmény hatására úgy döntöttem, hogy a keresett falu nem az Adriai-tenger mellett, hanem a Tirrén-tenger partján található. Rengeteg tengerparti falut megnéztem, de nem leltem rá azonnal a keresett településre. Voltak hasonló falvak, de tudtam, hogy tovább kell keresnem.

Úgy döntöttem, hogy egy kicsit félreteszem a Google Earth-t és Street View-t, és visszatértem szokásos inspiráció vadászatomhoz a Google képkeresőben és a Pinterest-en… gondoltam, addig is, míg meglesz a keresett falu, felkutatok egy másik izgalmas és festői térélményt. Érdekes módon, ekkor láttam meg egy fotót az Amalfi parton fekvő Atrani-ról. Azonnal tudtam, hogy ráleltem arra a falura, ahol Patkó Károly (a tévesen) “San Vito” című képét festette (vagy legalábbis felvázolta)!!!! A légi fotó ugyan pici volt, de a téri szerkezet számomra egyértelmű volt. Nyomban további fotókat kerestem Atrani-ról és azonnal visszatértem a Google Street View-hoz. Mondanom sem kell, hogy meglehetősen boldog voltam!

A helyes cím tehát “Atrani” … avagy “A Sárkány Völgye“.

Az alábbi kép interaktív, mozgatható, ha alaposabban körül szeretnél nézni a mai Atrani-ban. Úgy állítottam be, hogy azonnal Atrani-nak az az oldala jelenjen meg, melyet Patkó Károly megfestett. (A blog bejegyzésem végére beillesztettem egy kompozit képet a régi Atrani-ról, abból az időből, amikor a strandon lévő épület még háromszintes volt.)

 

Itt az ideje, hogy fessek!

Amint volt időm, és miután megvizsgáltam Atrani-t minden lehetséges szemszögből, megragadtam a tabletemet, betöltöttem az ArtRage-t, és megfestettem a saját, főleg az építészeti és téri szerkezetre koncentráló digitális verziómat. Festményem kissé absztrakt, anakronisztikus juxtapozíció és egyben homage Patkó, Csontváry, Escher és Derain felé. Az is lehetne a képem címe, hogy: “Kanyarodó Út Atraniban” (most komolyan, remélem, hogy látod ezeket a fontos részleteket Patkó képén: a kanyarodó út, a víz a “híd alatt”, és a kétkerekű kocsi a három lóval… jó lenne tudni, hogy miért három és mit jelképez a három ló… és egy alak a kocsin… és egy vízhordó alak az úton… és halászok a hídra emlékeztető viadukt alatt… szerintem ezek mind Derain L’Estaque-i Kanyarodó Út-jára utalnak… L’Estaque pedig Cézanne-ra utal…), vagy adhattam volna a képemnek azt a címet, hogy “Egy Pink Villa az Atrani Út Alatt” (Csontváry miatt), vagy lehetne az is a cím, hogy “Escher Kockái Atrani-ban” (Escher Patkóval egy időben rajzolt Atrani-ban, és eljátszadozott a falu bőségesen rendelkezésre álló kubusaival).

 

Címadás és a saját művészeti irányom elnevezése

Azt gondolhatod, hogy címet adni könnyű, pedig nem. A falu nevétől, a mágikusnak tűnő címen át, a teljesen filozofikusig minimum fél tucat cím volt a listámon… és órákig tanakodtam, mire döntöttem. Egy ponton úgy hívtam a képet, hogy: “Posszibilizmus és Eternalizmus Atraniban”. Így született meg a saját irányzatom neve: Posszibilizmus. Én egy posszibilista vagyok. Ez egy létező (kulturális, humán) földrajzi fogalom (okkal nem a filozófiai Posszibilizmust választottam), és azt a nézetet fedi, hogy a földrajzi elhelyezkedés csak minimális mértékben befolyásolja a kulturális fejlődést. A kulturális fejlődést főleg a társadalmi körülmények határozzák meg. Amikor a kulturális földrajzi Posszibilizmust művészeti fogalommá alakítottam, hozzáadtam az örökké fejlődő internetet és technológiát, és egyszerűen kiterjesztettem a földrajzilag határtalan művészeti alkotásra (mindegy, hogy fizikailag hol vagy, megvannak az eszközeid, hogy online bárhol lehess), és a fenomenálisan rugalmas kulturális evolúcióra (internalizálhatsz és befolyásolhatsz más kultúrákat, anélkül, hogy azokban a konkrét kultúrákban és társadalmi környezetekben léteznél… földrajzilag és fizikailag nem kell ott lenned).

Online alaposan megvizsgáltam Atrani-t. A parton álló épület eredetileg magasabb volt, mint a viadukt, de a harmadik emeletet egy idő után lebontották és az 1950-es években kiszélesítették az utat, amitől az út ma a szó legszorosabb értelmében a strand épület felett helyezkedik el. Miközben Csontváry csodás Taormina-i pink villája megsemmisült (ami engem személy szerint nagyon elkeserített), Patkó magányos épülete Atrani-ban még ma is áll, még ha egy picit kisebb és rejtettebb is. Emlékszem, hogy milyen boldoggá tett a felismerés, hogy Monaco túlfejlesztett közegében a Berény Róbert által megfestett hangulatos kikötői épületek még ma is állnak (szinte pont olyanok, mint bő 100 éve, csak időközben párszor átfestették, itt-ott minimálisan átépítették őket). Hasonlóan örülök annak, hogy Atrani jó polgárai szinte eredeti szépségében őrizték meg ezt az apró falut. Itt csatlakozik a földrajzi Posszibilizmusból kreált irányzatomhoz a filozófiai Eternalizmus. Kulturálisan gazdagítom Atrani story-ját, a nappalim kanapéján ülve (tehát egy másik országból), továbbá gazdagítom a saját kulturális örökségemet is (ez az internet korszak Posszibilizmusa), mindezt kombinálom azzal a filozófiai feltételezéssel, hogy a digitális festményem lehetősége örökké létezett Atrani-ban, és csak látszólag jött létre az utóbbi napokban (a lehetőség mindig is létezett, és csak most érzékeljük a manifesztációt… ahogy Patkó festményének lehetősége is örökké létezett… gondoljunk az ősemberre… ott ült a barlang előtt, és nem tudta, hogy egy futurisztikus társadalom építőköveit pöcögteti a tűz mellett egy bottal… minden ott volt már körülötte és benne… minden mai létező lehetősége ott volt… és ugyanígy, mi is, ma is, térdig járunk a még fel nem ismert lehetőségekben… minden ma élő embernek adhatnánk méltóságteljes életet, ez csak közös agymunka kérdése… a legokosabbak még gondolkodnak rajta, hogy ezt hogyan lehetne megértetni a többi emberrel és hogyan lehetne elérni… láthatóan szinte minden a közös képzelőerőnkön múlik… vagyis a lehetőségek nem függnek az időtől, a lehetőségek örökké létezők, csak a lehetőségek manifesztációihoz vezet valamiféle idő szekvencia… miközben a tér az emberiség létidejében nem sokat látszik változni… szinte megérinthetném Patkó Károly vállát Atrani-ban, amint rajzol, pedig még nem is éltem, amikor ő már halott volt… én így értelmezem az általam megfogalmazott művészeti Eternalizmust). De miért is nem hagyok fel itt és most a filozófiailag kevésbé érdeklődő olvasók őrületbe kergetésével. Nem mindenki szeret és tud elvontan gondolkodni. Vannak, akik nyitott szemmel, ép látással sem látnak. És vannak, akik csukott szemmel is tisztán látnak. Sajnálatos módon általában az előbbiek verik fejbe az utóbbiakat. Ha nem így lenne, sokkal ideálisabb társadalmakban élnénk.

 

Patkó Károly Atranija, inspirációi, a festők titkai és az örökké tartó homage művészről művészre

Ha összeveted Patkó Károly festményét a valódi Atranival, láthatod, hogy megváltoztatta a kompozíciót, vagyis középre tolta a baloldalon látható épületeket. Egy széles látképet álló portré formátumban festett meg. Azt hiszem tetszettek neki a homlokzati ívek, ezekkel meg akarta bontani a szögletességet, illetve azt szerette volna elérni, hogy a festmény jobboldali épületei és az önkényesen középre pozicionált kubusok homogén tömeget alkossanak. A hegycsúcsok a valóságban soha sem néztek ki úgy, ahogy Patkó képén, úgyhogy valószínűleg improvizált, de az épületek fölött látható mezőgazdasági jellegű teraszok megfelelnek a valóságnak. Nem tudom pontosan, hogy milyen színűek lehettek Atrani házai 1931-ben, de Patkó főleg kékes, zöldes, fehér, és barnás színeket választott… Ugyanakkor, ebben a régióban az épületek ritkán kékek vagy zöldek. Patkó Károly verziója sok tekintetben messze elrugaszkodik a valóságtól, ugyanakkor a falu mégis tökéletesen felismerhető. Amikor Atranit skiccelte, valahol a viadukt felett, és a Bűnbánó Szent Mária Magdaléna Templom körül vagy kicsivel alatta állhatott.

A művészek befolyásolják egymást és emlékeznek egymásra. Pl. boldogan fedeztem fel azt, ahogyan Derain “vadL’Estaque-i festménye Patkó művészetét befolyásolta. Úgyhogy nem értek egyet azokkal, akik szerint szinte csak az olasz festészet inspirálta. Cézanne és Derain bizonyára a példaképei voltak.

Véleményem szerint nem az Atraniban született képe az egyetlen, melyen visszaköszön Derain L’Estaque-i gondolata… Kapásból van itt még két Patkó festmény, melyek engem Derain-ra emlékeztetnek: a “Libapásztorlány a Pataknál” és a “Subiaco” egyik verziója: nők ruhát mosnak egy híd mellett, sudár fák alatt, miközben egy kocsis áthajtat a magasan ívelt hídon.

Tényleg biztosak lehetünk abban, hogy Patkó Károly sosem járt L’Estaque-ban? Anno egy csodás kis halászfalu volt, ma Marseille egyik kerületének része, és a partja sajnos elszomorítóan ipari jelleget öltött. Jó lenne tudni, hogy Patkó hol festette a “Libapásztorlány a Pataknál” című képet, 1928-ban. Az 1926-os “Csendélet Almákkal” című képét nyilván Cézanne hatása alatt festette. Természetesen nem kell egy konkrét helyre utazni Franciaországban, hogy az ember inspirációt merítsen. Pontosan tudom. Még a plein air nagy mesterei is használtak (általában titokban) fényképeket. Patkó bárhol festhette a képet, akár a Balaton mellett is… pl. egy Derain reprodukció hatására. Bármi lehetséges.

Könyvében David Hockney arról ír (és egy kétrészes BBC sorozatban arról mesél), hogy a régi nagy festő mesterek, pl. Caravaggio Camera Obscurát, konkáv tükröket és lencséket használtak, amikor alkottak. Voltak trade secret-ek, melyek meggyorsították a folyamatokat, és precízebbé tették az ábrázolást. Hockney kutatásai szerint már 1420 óta használtak konkáv tükröket… a festő a Sötét Kamrában, vagyis a Camera Obscurában ült, miközben a modell erős napfényben a Sötét Kamrán kívül foglalt helyet… Caravaggio 1595-ben térhetett át a konkáv tükörről a fejlettebb lencsére… és 1839-ben feltalálták a fényképezést… Vagyis 1420 és 1839 között a festők titokban áttértek a körberajzolásra, aztán 1839 után fokozatosan visszatértek az 1420 előtti módszerekhez. A tükör és lencse használók ügyes művészek, nagy mágusok és dörzsölt üzletemberek voltak, akik mindent bevetettek, hogy az akkori eszközökkel (technológiákkal) a lehető legélethűbb vagy legizgalmasabb látványt hozzák létre (miközben hatékonyabban dolgozhattak). A festőművészek a konkáv tükrök előtti korszak emberibb, könnyedebb és kevésbé élethű látványvilágához a fotográfia korszakának hatására tértek vissza. A digitális fényképezés, a virtuális valóság, a mesterséges intelligencia és a robotika korában a művésznek már nem feltétlenül a vizuális élethűség megteremtése a feladata, hanem pl. az érzelmi ábrázolás. Impresszió, expresszivitás, vadság, játék a fénnyel, a hangulatokkal, a térrel. Ebben a korszakban az is teljesen magától értetődő, hogy egyre többen festenek digitális eszközökkel. Az intelligens művész nyitott korszaka minden lehetséges új eszközére. Nem a tükör, nem a lencse, és nem is a digitális eszköz hozza létre a mozdulatokat és a jeleket, hanem az ember egyéni és spontán működő idegrendszere.

 

Összevetettem a két festményt (megtükröztem a Patkó festményt, és mellé tettem Derain festményének megfelelő részletét, a jobb oldalon).

Összevetettem a két látványt, mert úgy éreztem, hogy közük van egymáshoz. (Megtükröztem a Patkó festményt, és mellé tettem Derain festményének megfelelő részletét, a jobb oldalon.)

 

Homage művészről művészre… egy természetes ösztön, mely örökké tart. Sokszor nem kell odautaznod, hogy érezz és láss egy helyszínt, főleg manapság! Máskor hiába is utaznál! Olyannyira, hogy egyes helyszínek, mint pl. Derain “vad” stílusú képének vidékies tája, és Csontváry pink villája, örökre eltűntek, és ezek a látványok érzékeny emberek egyedi művészetében élnek tovább. Már hiába mész L’Estaque-ba, hogy megállj a kanyarodó út mellett és lenézz a fák alatt serénykedő vagy pihenő emberekre. Inkább nézz Derain alkotására, ha inspirációt keresel. Atrani, a Sárkány Folyó Völgyében, különösen szerencsés falu, hiszen alapvetően megőrizte eredeti szépségét, és a mai napig gazdagodik a művészi kreativitás által, mert ma is inspirálja a művészeket.

Úgy vélem, sőt, teljesen biztos vagyok abban, hogy Patkó Károly festményének korrekt helyszíne és címe nem “San Vito”, hanem “Atrani“.

 

Atrani a múltban

Atrani a múltban

 

 


Regina Saphier: Finding the Valley of the Dragon

 

Village in the Valley of the Dragon by Regina Saphier freehand painting on digital medium April 12. 2016 small wtrmrkd

Village in the Valley of the Dragon by Regina Saphier freehand painting on digital medium April 12. 2016

 

Regina Saphier: Finding the Valley of the Dragon

Károly Patkó’s so called “San Vito” (see reproduction below) wasn’t painted in San Vito (in my opinion) and nobody ever noticed? I am sure the painting’s title would have been corrected by now had anyone had a clue about the real location. This is the story of my artistic process today, combined with the story of finding the correct place of creation of a well known Hungarian painting. Above you can see my own rendering of the Italian village where in my opinion Károly Patkó actually painted his picture.

My research process

You might think that I just grab my stylus and tablet, start ArtRage and begin to paint as if in a trans state. But that is not my process. I do a lot of research before I start sketching and painting. For example I research paintings, colors, styles, artistic periods and movements, artist bios, cities, villages, particular locations, spacial experiences and I compose my inspiration of the many impulses. I like to start painting when I can no longer wait to create because I so clearly see what I want to realize.

During such a research process in 2015 I discovered a specific location of a Róbert Berény painting and I created my own rendering from another angle, plus I wrote about the process. I keep making other discoveries as well. For example I discovered purely visually where Tivadar Csontváry Kosztka created two of his paintings in Taormina (“Full Moon over Taormina” and “Blossoming Almonds in Taormina“), in spite of the fact that this location is not in the visible vicinity of the ruins of the ancient Greek theater (that he also depicted there). Explore the location of the paintings via: Google Street View… Sadly the amazing pink villa is gone and the blue building is in ruins… The picturesque vista that once was is forever lost, but we have two paintings to help us remember.

Good things happen when a curious artist can not find the vista of a Patkó painting in the settlement stated in the original title

Recently I studied some Hungarian artists like Sándor Ziffer and Károly Patkó. After having noticed Ziffer in one of my paintings (I noticed his impact on my colors and atmosphere on my Roquebrune painting), I wanted to intentionally be inspired by Patkó, so I picked his “San Vito” painting. I looked at the particular “San Vito” via Google Street View (in fact I ended up looking at several places called San Vito) and I was surprised to realize that this Patkó painting has a clearly incorrect title. “San Vito” could not possibly depict San Vito!

This is not "San Vito". The painting apparently always had the wrong title until today.

This is not “San Vito”. The painting apparently always had the wrong title until today. (note: Károly Patkó’s art is now in the public domain in Hungary.)

My motivation to paint this village only grew when I had this in mind: I am the only one in the world right now who could intentionally create a somewhat similar digital painting from a slightly different angle in my own style. This is a familiar and reoccurring opportunity in my life! (Remember Monaco and Róbert Berény? I was able to find the place and paint it from a different angle. It was so much fun!) I just started to paint and research inspirational locations recently. How many paintings have the wrong location, the wrong title or no known and specified location at all (that could be discovered)?

(By the way, just as a side note: Károly Patkó died 75 years ago this April. 1941 killed so many talented artists I remember… Károly Patkó, Amrita Sher-Gil, Vilmos Aba-Novák, Virginia Woolf…)

Because I did not want to use the Patkó painting as my only visual input, and wanted to see the actual village, I kept searching for the real location. For some reason I was convinced that there should be a village that looks like the one on Patkó’s so called “San Vito”. Supposedly this has always been the title of the painting and that is really bizarre to me. Yet, there could be several explanations… for example Patkó used his own travel sketches to create his final tempera versions… it is possible that he himself gave the wrong title… hard to believe but possible… However, in many instances titles are given by other people once the artist is no longer alive… and art historians and art dealers are often superficial when coming up with a title… (eg.: in one case I could tell that a painting depicting a bridge in Paris with the title “sunset” was actually a “sunrise”… I just looked at it and knew instinctively that the title is wrong and it really was… I could show it on Google Street View within minutes).

How did I find the correct location of Patkó’s painting?

It was actually not that difficult, but I had to be persistent (and I was). The key components that I focused on were: a sea side Italian village among high mountains, apparently in a very narrow valley, a beach road on a viaduct, an isolated building on a very small beach and a particularly typical white building in the upper right corner with prominent terraces. (When you look at the most likely San Vito on Google Street View, you can clearly see that it is characteristically flat, broad, and the beach is rather long. Does not even resemble the village on Patkó’s painting. We know that he traveled to San Vito, it is in his bio, but the correct village that I finally discovered is not mentioned in his biographies that I looked at online.)

Next (based on the spacial experience on the Patkó painting, plus based on former travels and online research) I decided that while San Vito is at the Adriatic Sea, the place I am looking for must be on the Tyrrhenian Sea shore. I looked at several villages there, but I could not find it immediately. There were some similar places, but I knew that I had to keep searching.

I decided to stop looking at Google Earth and Street View for a while and went back to my usual inspirational Google Image search for the area to find the next best place to paint until I find the location of the Patkó painting. And interestingly that is when I stumbled upon a photo of Atrani on the Amalfi coast. And I knew immediately that I discovered the village where Patkó actually painted his “San Vito”! The aerial image was small, but the spacial structure was obvious.

The correct title should be “Atrani“… or “The Valley of the Dragon“.

This below is an interactive image, you can move it around to see Atrani today. I positioned it so that you can see the side of Atrani that was depicted by Károly Patkó. (At the end of this blog post I also included a composite image of Atrani in the past when the beach building was higher than the road.)

 

Creation time!

As soon as I had the time and as soon as I looked at Atrani from every possible angle, I grabbed my tablet, opened ArtRage and created my own architectural rendering of the village! It is a slightly abstract anachronistic juxtaposed homage to Patkó, Csontváry, Escher and Derain. It could be called: “The Turning Road at Atrani” (seriously, I hope you see these on Patkó’s painting: the turning road, the water and the gig with the three horses… and the man on the gig… and the water carrying figure on the road… and the people under the bridge-like viaduct… all references to Derain’s L’Estaque)… or “A Pink House in Atrani Below the Road” (because of Csontváry)… or “The Escheresque Cubes of Atrani” (Escher did actually draw Atrani and played around with the many cubes in the village)…

Coming up with a title and an artistic movement

You might assume that it is easy to come up with the right title of a painting, but that is also not the case. I spent hours finalizing the title… from the simple location name to the more magical one to the totally philosophical I had half a dozen different titles. At one point I called it: “Possibilism and Eternalism in Atrani”. And with that title I came up with a name for my own artistic movement: Possibilism. It exists as a cultural, human geographical terminology and basically covers the fact that geography is only a minimal limitation for cultural development. Cultural development is mainly determined by social conditions. When I transformed Possibilism into an artistic terminology I added the ever evolving internet and technology… plus I extended this terminology to geographically unlimited artistic creation (no matter where you are, you have the means to be anywhere online) and phenomenally flexible cultural evolution (you have the option of internalizing and even influencing another culture without being in that particular cultural or social environment).

I researched the village online. Initially the building on the Atrani beach was higher than the road, but the third floor was demolished after a while and in the 1950s the road was broadened and so the road is now literally above the beach building. While Csontváry’s beautiful pink villa in Taormina did not survive (and that made me very upset), Patkó’s beach house at Atrani is still there, even if a bit smaller and partly covered by the road. I remember how happy I was to see that in hyper developed Monaco the houses that Berény depicted were almost perfectly preserved in the harbor. Just the same, I am glad that the good people of Atrani maintained the beauty and authenticity of their village. This is where Eternalism joins Possibilism… Me culturally enhancing the story of Atrani from my living room couch (in another country) and also enhancing my own cultural heritage (Possibilism of the internet age) combined with the philosophical assumption that my digital painting’s possibility existed eternally in Atrani and only apparently came into being during the last couple of days (at least the possibility has always been there and only now do we recognize the manifestation … the same way the possibility of Patkó’s painting has always existed… think of a caveman sitting in front of a cave… that creature at the campfire cluelessly poked the building blocks of a futuristic society with a stick… the possibility of everything that exists today already existed within and without… the same way today we walk around knee-deep in yet unrecognized possibilities… for example we could ensure a dignified life to every human being alive, this is only a matter of joint mental effort, because the resources are there… the smartest individuals are however still trying to figure out how to enlighten all people about this and make the obvious possibility manifest itself as our everyday reality… clearly almost everything is dependent on our joint imagination… so, possibilities are not dependent on time, possibilities are apparently eternal, a time sequence is only relevant to the manifestation of the eternal possibilities… while space itself does not appear to be changing much during humanity’s existence… I could almost touch Patkó’s shoulder in Atrani while he is drawing, even though I did not exist yet when he was already dead… this is how I conceptualize my artistic Eternalism. When you notice a possibility and act upon it, you become the channel of manifestation of something eternally possible… ). But why don’t I stop driving the less philosophically inclined readers mad right here and right now…?

 

Pantkó’s Atrani, his inspirations, the secrets of artists and the ever lasting series of homages from artist to artist

If you compare Patkó’s painting with the real place (Atrani), you will notice that he changed the composition by eliminating the middle section of the residential layer… he virtually pushed some of the buildings from the left to the right to place them in the middle. He turned a broad landscape view into a tall portrait view. I think he did these because he found the series of arches on the left more interesting and wanted to make the middle section architecturally more homogeneous with the buildings on the right side. The mountain tops never looked like that in reality, he probably improvised, but the agricultural terraces above the buildings are correct. I am not sure about the colors of Atrani in 1931, but Patkó mainly opted for blues, greens, white and brownish colors… However, in this region blues and greens are less common on buildings. His version is in many ways removed from reality and yet the village is perfectly recognizable. While sketching Atrani he was standing above the viaduct, at or under the Collegiate Church of St. Mary Magdalene.

Artists influence each another and remember each other. I happily discovered how Derain’s L’Estaque painting impacted Patkó’s art… so, I disagree that his art was mostly inspired by the Italian tradition… Cézanne and Derain were definitely among his role models.

In my opinion this is not the only painting where he remembers André Derain’s The Turning Road in L’Estaque. Here are two other Patkó paintings that remind me of Derain: “Goose Girl by the Brook” and one of the “Subiaco” versions: women are washing clothes under a bridge and a coach driver is crossing the bridge.

Are we a 100% sure that Károly Patkó never went to L’Estaque? Alternatively: Where did he paint the “Goose Girl by the Brook” in 1928? His 1926 “Still Life with Apples” was clearly inspired by Cézanne… Of course one does not have to go to a particular place in France to be inspired by it… I know that. Patkó could have painted this canvas anywhere… even at Lake Balaton… based on a reproduction of Derain’s canvas. Anything is possible.

In his book (and in his two part BBC series) David Hockney talks about how old masters like Caravaggio used the Camera Obscura, concave mirrors and lenses when sketching and painting. There were trade secrets that made the artistic process more precise and faster. According to Hockney’s research concave mirrors were used as early as 1420… the artist worked in a Dark Room (Camera Obscura), while the model sat in strong sunlight outside of the Dark Room… Caravaggio apparently switched from the concave mirror to the more advanced lens in 1595… and in 1839 photography was invented. That means that between 1420 and 1839 artists gradually and secretly transitioned from freehand sketching to freehand tracing, and after 1839 artists regressed back to freehand sketching and painting that were the norm before 1420. Those who used concave mirrors and lenses were skilled artists, even appeared to be amazing magicians to less insightful people, and were most definitely shrewd businessman, deploying every possible contemporary technology to create the most lifelike and exciting images while optimizing their working conditions and maximizing their profits. Artists returned to the methods of the pre-mirror time period again as a reaction to the invention of photography. Today, in the age of digital photography, virtual reality, artificial intelligence and robotics, the task of the artist is no longer the creation of a lifelike visual experience, rather the task is eg.: the visual representation of human emotions. Impression, expression, fauvism, playing with light, color, atmosphere and space. In this age it is also absolutely self evident that more and more people are painting with digital tools. The intelligent and creative artist is open to every possible new tool his or her era has to offer. It is not the mirror, not the lens and not the digital tool that creates movements and marks. The artist’s personal and spontaneous neurology is what creates art in a larger social and cultural context, while channeling a universal and endless stream of possibilities.

Patkó tükrözve és Derain Estaque részlet

My comparison of the two (I flipped the Patkó painting and added a section of the Derain painting on the right).

Homage from artist to artist… a natural instinct that goes on forever. In many cases you don’t have to go to a particular location “to feel” or “to see” the place, especially today! However, the way I see it, the famous location of Derain’s fauvist painting is lost, just like Csontváry’s pink villa… these places live on in sensitive people’s unique art. Atrani (in the valley of the River Dragon) is a particularly lucky village that mostly maintained its original charme and is also enriched by artistic creativity.

As of today I am suggesting a new title and a new location for Károly Patkó’s “San Vito” painting. It should be called: “Atrani“.

Atrani in the past

Atrani in the past

 


Saphier Regina: Közös és “vad” kalandom Berény Róbert festőművésszel Monaco-ban

a., Remake of Róbert Berény’s Monaco Painting by Regina Saphier 2015 (Freehand Digital Drawing & Freehand Digital Painting) b., 3 Sunflower Street with Cherry Blossoms by Regina Saphier 2015 (Freehand Digital Drawing & Freehand Digital Painting) c., Venice with Lemon Tree by Regina Saphier 2015 (Freehand Digital Painting) d., Monaco Rue des Iris by Regina Saphier 2015 (Freehand Digital Painting) e., Lake Como by Regina Saphier 2015 (Freehand Digital Painting)

a., Berény Róbert Monaco-i háztetőinek digitális szabadkézi rajz és festmény tanulmánya (“digital remake”), Saphier Regina 2015
b., Napraforgó utca 3. cseresznyevirágokkal, Saphier Regina 2015 (szabadkézi rajz és festmény digitális médiumra, saját digitális fotó alapján)
c., Velencei tükörtér citromfával, Saphier Regina 2015 (szabadkézi festmény digitális médiumra, virtuális eszköz: Google Street View)
d., Monaco-i mese, Rue des Iris Saphier Regina 2015 (szabadkézi festmény digitális médiumra, virtuális eszköz: Google Street View)
e., Lake Como Saphier Regina 2015 (szabadkézi festmény digitális médiumra, virtuális eszköz: Google Street View)

 

Saphier Regina: Közös és “vad” kalandom Berény Róbert festőművésszel Monaco-ban

Pár héttel ezelőtt digitálisan megfestettem a Berény Róbert féle Monaco-i házakat (először készítettem egy remake-et, aztán valami ennél is váratlanabb alkotással leptem meg magam, és ha végigolvasod a szöveget, te is meglepődhetsz). Festeni tanulni támadt kedvem (digitális eszközökkel, egész pontosan egy Samsung Galaxy Note 10.1 Tablet-vel és az ArtRage androidos verziójával). Régen az enyém volt az eredeti festmény és imádtam (műtárgy piaci értelemben nem sokat ért amikor az enyém lett, de láttam, éreztem, hogy nagyon jó kép és szerettem… hosszú ideig a hálószobám falán lógott, és minden nap nézegettem).

 

Az eredeti Berény és a vászonra nyomott fotó reprodukció.

Az eredeti Berény és a vászonra nyomott fotó reprodukció.

 

A szívem szakadt meg, de végül eladtam (piaci értelemben a kép az idő múlásával egyre értékesebb lett, miközben a művészi értéke stabil maradt… mert mindig is jó kép volt, csak sajnos a legtöbben vakok ugyebár, maguktól nem látják meg a jó képet és csak divatokat követnek…). Mivel ez volt a kedvencem, a Monaco festményről most egy kiváló minőségű vászonra nyomott fénykép reprodukció van a nappalim falán a régi keretben, hogy az élmény valamilyen formában meglegyen… hogy minden nap láthassam.

Kezdjél vadul festeni!

Amikor pár hete rám tört a digitális festési vágy (teljesen kezdő vagyok), úgy döntöttem, hogy komolyabb kihívás gyanánt először ezt az alkotást festem meg a magam módján és ezt azonnal meg is tettem (2015 júliusának végén). Érdekes, hogy mennyit tanultam ezáltal a fiatal (18 éves) Berény Róbert Fauve (a “Vadak” egyik képviselője) festészetéről és a kép részleteiről. Szeretem a Côte d’Azur és a Belle Époque építészetét, az épületek otthonos formáját, a déli színeket a falakon, az erős napfényben. Ideális környezet, ha az ember festeni tanul. Egyszerűen festői. Úgy döntöttem, digitális neuro Fauve leszek (nem az akadémikus tanulás, hanem az ösztönös, vizuális ráérzés és inspiráló gyakorlás útját választottam, vagyis helyből elkezdtem színes, mozgalmas vagy meditatív képeket festeni), hiszen nem véletlen, hogy Berény Monaco-i házait annyira szeretem. Berény a gazdag érzelmi tér, a személyes, bensőséges aura festője. Ráadásul amikor festményeket böngészek, automatikusan ennek a korszaknak a képei ragadnak meg. A Google Street View-ban bebarangoltam Monaco-t, és ezt a Föld más városaival és tájaival is sokszor megtettem már, az elmúlt évek során. Rájöttem, hogy a Google vizuális szolgáltatásai nemcsak látvány, ingatlan és pl. séta helyszín vadászatra jók, hanem kiváló vizuális inspirációt biztosítanak egy technológia kedvelő és művész hajlamú ember számára. Persze az is sokat segít, hogy beutaztam a világot és pl. hónapokat töltöttem a Côte d’Azur-ön a húszas éveim közepén.

Ha már erre járok… megkeresem… és meg is találom!

Tehát, mint feljebb írtam, nagy élvezettel megrajzoltam és megfestettem Berény Monaco-i házait a magam kezdő módján. Kicsivel később, 2015 augusztus 15-16-án lefestettem a Monaco-i Rue des Iris-t (csak hétvégenként festek) és augusztus 18-án kitettem a fabeookon egy pár ismerősnek (“mesés vadasan”… szeretem, hogy a képeim mese illusztrációkra emlékeztetnek… fejben hatalmasnak látom őket…).

Gondoltam, ha már “erre járok”, megkeresem, hogy Berény hol festette a Monaco-i házakat. Szeretem az ilyen detektív élményeket. A pontosításhoz a Google keresőt, illetve a Google Maps, Earth és Street View ingyenes szolgáltatásait használtam. Berény életmódja, a festményen lévő épületek, és a város struktúrája alapján a Port Hercule közelében keresgéltem és mint már annyiszor, megvalósítottam a lehetetlent: mint a villám, megtaláltam a konkrét háztetőket, és az épületeket! Megvan, megvan, megvan! – kiáltoztam hangosan és boldog voltam! 🙂 Nagyon nehéz volt megállni, hogy addig ne meséljem el senkinek, míg Szeptember elején meg nem jelentettem a történetet itt a blogomon (angolul és magyarul). Nem akartam elaprózni az élményt.

Mindjárt elmesélem a részleteket, de előbb teszek egy rövid kitérőt, hogy helyek és emberek sikeres felkutatásáról és a vizuális térérzékelési képességről beszéljek (hogy ez a Monaco-i eset ne árválkodjon itt önmagában, mintha ez lenne az első… mert nem ez az első).

Nyomozok…

Volt már rá példa, hogy 50 éve Magyarországról eltűnt embert találtam meg Kanadában, pedig időközben több nevet is használt (nem béreltem fel senkit, magam végeztem a kutatást). Pechjére azzal a képességgel kerestem, amivel ő el akart tűnni… Előtte egy 80 éve Ausztriából világgá ment másik embert is megtaláltam Amerikában… mindkettővel találkoztam is később, Toronto-ban és San Francisco-ban (de ez egy mellékszál… valamikor a kilencvenes évek végéről, a kétezres évek legelejéről… most nem megyek bele a részletekbe). Mondom, szeretek nyomozni.

 

"Le Pin Parasol" avagy Mandula Fenyő Caprin Saphier Regina 2015 szabadkézi rajz és festmény, digitális médium, Pinterest-en talált fotó alapján

“Le Pin Parasol” avagy “Mandula Fenyő Caprin” Saphier Regina 2015 (szabadkézi rajz és festmény digitális médiumra, Pinterest-en talált fotó alapján)

Pár napja egy Mandula Fenyőt festettem meg, és a Pinterest fotó alapján csak annyit tudtam, hogy Capri-n van valahol… 5 perc Google Earth kutatás után egy az egyben megtaláltam a konkrét fát és látványt. Ez egy adottság, amit jó ideje fejlesztek. Anno, amikor lakást kerestem, az ingatlanosok rémálma voltam, mert minimális vizuális mintázat alapján képes vagyok megtalálni a hirdetett ingatlanokat… és nem csupán Budapesten. (Ha nem találod a Mandula Fenyőt és az utat Capri-n, akkor itt a megfejtés, csak ki kell jelölnöd a kettőspont utáni részt, de előbb próbáld meg megkeresni a Google Earth segítségével… hidd el, jó játék: Via Krupp)

Mit ér itthon, ha egy nő vizuálisan intelligens? Semmit!

Emlékszem, a kilencvenes évek közepén, a Városmajor utcában (ami ugyebár Berény miatt is releváns), Budán volt egy fejvadász cég és ott írattak velem egy Stanford-Binet intelligencia tesztet, melynek sok vizuális és verbális komponense volt. Órákig ültem egy szobában, és teszt lapokat töltögettem ki. Annyit mondtak, amikor rákérdeztem, hogy “a legmagasabb kategóriába” kerültem a tesztek alapján. Mást nem mondtak. (Azóta sem hallottam róluk. Jellemző. Végtére is kinek kell egy tehetséges nő ebben az országban, aki képzett, átlát a szitán, jó a térlátása, jól kommunikál, szorgalmas, sőt, szinte megszállottja a feladatainak, van belső motivációja és intelligensen gondolkodik…? Felesleges az ilyen luxus! Nem igaz? Arra is emlékszem, hogy merészen kb. 200 000 Ft-os fizetési igényt írtam be… mondom, egy fejvadász cégnél, ahol arra jutottak, hogy meglehetősen intelligens vagyok. Hát hogy is képzeltem én ezt egy kicsinyes és paternalista országban, a húszas éveim közepén, angoltudással és üzleti képzettséggel… na de erről ennyit.)

Térjünk vissza a Monaco-i kalandomhoz Berény Róberttel!

Íme a saját feladványom eredménye: Szerintem a Rue Princesse Antoinette kikötői sarkához közel lévő villák udvari, vagyis északi fekvésű, hátsó homlokzatai láthatók Berény Róbert Monaco-i házakat ábrázoló 1905-ös festményén. A festő a Boulevard Albert 1er 23-as szám alatt lakhatott (vendégeskedhetett) és az épület hátsó teraszán festett egy napfényes téli, egész pontosan decemberi délelőttön (ha jól gyanítom, a terasz a harmadik emeleten van), hacsak le nem fényképezte a látványt, ahogy egyes kortársai tették, mint pl. Pierre Bonnard (megjegyzés: Bonnard hatalmas vásznakat tett a műterme falára és csak a kép elkészültekor vágta körbe az eredményt, hogy ne a vászon mérete határozza meg a képet, hanem a kép tartalma szabja meg a végső vászon méretet… ez azért is érdekes, mert az ArtRage windows-os verziójában a digitális vászon mérete megnövelhető, ha nem elég a tér… a sokkal olcsóbb androidos verzióban nincs ilyen lehetőség).

 

Automobile Club Monaco - A festő a Boulevard Albert 1er 23-as szám alatt lakhatott (vendégeskedhetett) és az épület hátsó teraszán festhetett egy napfényes téli, egész pontosan decemberi reggelen

Automobile Club Monaco – A festő a Boulevard Albert 1er 23-as szám alatt lakhatott (vendégeskedhetett) és az épület hátsó teraszán festett egy napfényes téli, egész pontosan decemberi délelőttön. (Forrás: Google search)

 

Rue Princesse Antoinette Monaco-ban - A Berény féle Monaco képen látható villák déli, utcai homlokzatai ma. A festményen az udvari, tehát északi homlokzatok láthatóak.

A Rue Princesse Antoinette Monaco-ban – A Berény féle Monaco képen látható villák déli, utcai homlokzatai ma. A festményen az udvari, tehát északi homlokzatok láthatóak. (Forrás: Google Street View)

 

A Berény féle inspiráló Monaco-i udvar az űrből. Berajzoltam Berény nézőpontját is, azoknak, akiknek nem a térérzékelés az erőssége. (Kutatás, szöveg, képanyag gyűjtés: Saphier Regina 2015 augusztus)

A Berény féle inspiráló Monaco-i udvar az űrből. Berajzoltam Berény nézőpontját is, azoknak, akiknek nem a térérzékelés az erőssége. Még az üvegtéglák elhelyezkedése is jól kivehetők az űrből. A képet eredetileg angolul tettem közzé, ezért most is ezt a képet használom, az angol szöveggel. (Kutatás, szöveg, képanyag gyűjtés: Saphier Regina 2015 augusztus) (Forrás: Google Earth)

 

 

Vizuális Update: "The Secret Garden in Monaco" by Regina Saphier 2015. Szeptember 7., Szabadkézi festmény, digitális médiumon. (Ezt a festményt a helyszín megtalálása után festettem, a Rue Grimaldi felől. Megjelennek rajta: a saját világlátásom, Berény kézjegyei, és a helyszín mai állapota. A szinergia egyfajta mesevilágot nyit meg a szemlélő előtt. Bevallom, meglep, hogy 6 héttel az első festői próbálkozásom után erre vagyok képes, különösen úgy, hogy csak hétvégenként festek.)

Vizuális Update: “The Secret Garden in Monaco” by Regina Saphier 2015. Szeptember 7., nappali verzió, szabadkézi festmény, digitális médiumon. (Ezt a festményt a helyszín megtalálása után festettem, a Rue Grimaldi felől. Megjelennek rajta: a saját világlátásom, Berény kézjegyei, és a helyszín mai állapota egy új szemszögből. A szinergia egyfajta mesevilágot nyit meg a szemlélő előtt. Bevallom, meglep, hogy 6 héttel az első festői próbálkozásom után erre vagyok képes, különösen úgy, hogy csak hétvégenként festek.)

 

Vizuális Update: "The Secret Garden in Monaco" by Regina Saphier 2015. Szeptember 7., Éjszakai változat, szabadkézi festmény, digitális médiumon.

Vizuális Update: “The Secret Garden in Monaco” by Regina Saphier 2015. Szeptember 7., éjszakai változat, szabadkézi festmény, digitális médiumon. Az éjszakai változatot jobban szeretem, mint a nappali verziót, mert így a látvány álomszerűbb és titokzatosabb.

 

A Berény képén látható üvegtéglák hasonlóak lehettek 1905-ben.

A Berény képén látható üvegtéglák hasonlóak lehettek 1905-ben. (Figyelem! Ez NEM az az üveg tető, csak hasonló!) (Forrás: Google search)

A Rue Grimaldi felől látszik, hogy az udvar még ma is jellegzetesen zsúfolt és szabálytalan, az épületek itt-ott egymásra torlódnak (van, amit azóta valamennyire átépítettek és mindent többször átfestettek, illetve meglehet, hogy Berény némiképp érzelmi alapon határozta meg az épületek viszonyát, az arányokat és a színeket… de az eredmény nagyon élethű, ezt ma is tisztán lehet látni… a lényegi építészeti struktúrák változatlanok). Az űrből készült felvételeken jól látszik a belső udvar struktúrája és tisztán kivehető, hogy Berény 110 évvel ezelőtt milyen látószögből festette meg a villák belső udvarra néző színes falait. A látvány valamennyire megváltozott, de a hangulat éppen olyan álmatag (ma talán egy kicsit letisztultabb, polgáribb, sőt sterilebb)… az épületek karaktere ma is a Boldog Békeidők századfordulós hangulatát idézi. Csodás, hogy a festményen balra látható üvegtégla/üvegtető részlet is megvan (a fenti üvegtégla kép csak illusztráció, nem a Berény féle épületben van).

A világot virtuálisan is felfedezheted!

Oda sem kell menni, hogy az ember megtalálja, elemezze és bemutassa egy kép eredeti témáját (vagy hogy megfesse), pl. egy festmény külső helyszínét (vagy hogy új festményt fessen egyéb nézőpontokból). Amikor már láttam, hogy hol van a konkrét háztömb, körbejártam a blokkot és a címek alapján fényképes lakás hirdetéseket kerestem a Google-ben, illetve olyan rések után kutattam az épületek között, melyeken át be lehet látni a házak közötti udvarba. Több fotót és egy meglehetősen széles rést is találtam két épület (a Rue Grimaldi 44. és 42.) között, melyen át látszik az udvar.

Berény vizuális inspirációjának egy kis szeglete Anthony Burgess régi lakásából is látható (a Rue Grimaldi 44-es számú ház legfelső emeletéről). Döbbenetes, hogy miközben Pasaréten egy 60 nm-es lakás 30 millió Ft körül van, addig egy ugyanekkora lakás a Berény féle környéken, Monaco-ban ma 500 millió Ft körüli áron eladó… És ezt akkor sem engedheti meg magának az ember kis hazánkban, ha a legjobbaktól tanul festeni, amilyen Berény Róbert (aki 1905-ben már egy éve tanult festeni). Szerencsére élvezetes kalandokban online is részünk lehet, ha megvan hozzá a képességünk, a fantáziánk és a türelmünk.

 

A Monaco-i Berény féle udvar belső a Rue Grimaldi 44. felől

A Monaco-i Berény féle udvar belső a Rue Grimaldi 44. és 42. felől… a festményen látható épület a fekete (és a kevésbé látható kék) télikabáttal ma sárga és nem piros… (Forrás: Google Street View)

 

Monaco - a Berény féle udvar belső a Rue Grimaldi 44. felől... régebbi fotó... a sárga épület pár éve még barackszínű volt...

Monaco – a Berény féle udvar belső a Rue Grimaldi 44. és 42. felől… egy régebbi fotó… a sárga épület pár éve még barackszínű volt… (Forrás: Google search)

 

Berény Monaco-i udvara Anthony Burgess régi lakásából is látható a Rue Grimaldi 44. legfelső emeletéről. Burgess anno megvette mindkét emeleti lakást és összenyitotta őket. Ilyen csodás helyeken laknak a disztopikus jövőképeket vizionáló művészek...

Berény Monaco-i udvara Anthony Burgess régi lakásából is látható a Rue Grimaldi 44. legfelső emeletéről. Burgess anno megvette mindkét emeleti lakást és összenyitotta őket. Ilyen csodás helyeken laknak a disztopikus  jövőképeket vizionáló művészek… Berény udvara és házai a jobboldali ablakon át láthatók (minimális mértékben). (Forrás: Google search)

 

Berény Monaco-ja és az ablak részlet a fekete és a kék télikabáttal - Saphier Regina okos-telefon fotó 2015

Berény Monaco-ja és az ablak részlet a fekete és a kék télikabáttal  – Saphier Regina okos-telefon fotó 2015

 

Úgy gondolom, hogy művészettörténeti szempontból izgalmas és komoly felfedezést tettem. Angolul már korábban megírtam ezt a történetet, egy sokkal komplexebb és hosszabb esszé részeként, melyben olyan témákat feszegetek 8000 szóban, mint: “az eredeti” szubjektív fogalma régen és ma, a digitális és a tradicionális festészet eredetisége, a művészi és a piaci érték, a “virtuálisan inspirált” digitális szabadkézi rajz és festészet (amit magamnak találtam ki), a zsigeri önképzés a digitális festészetben, illetve a felnövő és feljövő “digitális bennszülöttek” és a lassan elsorvadó és kihaló “digitális bevándorlók” közötti fokozatos hatalomváltás (én ma valahol a két világ között létezem).

Szívesen írtam meg ezt a történetet magyarul, de a sokkal komplexebb angol verzió, melynek megírása egy teljes hetet vett igénybe, sokkal nagyobb élmény volt (na jó, több is volt az, mint egy hét, csak én itt egyfajta különös időtlen zen állapotban létezem és ez egy meglehetősen összetett történet). A végén egyenesen euforikus állapotba kerültem, ami akkor történik meg velem, amikor a legjobb szövegeimet írom, flow állapotban. Ezt az esszét is egy merő kedvtelésből írtam, ahogy az összeset. Ha tetszett, add tovább… like, share, comment… Köszönöm, hogy elolvastad! Remélem, hogy sikerült egy emlékezetes élménnyel gazdagítanom az életedet.

UPDATE!

Ha az izgalmas (angolul és magyarul is megírt) történetem nem lenne elég, mely szerint megleltem (régi tulajdonom) Berény Róbert (a magyar Vadak képviselője) “Monaco-i Háztetők” című festményének Monaco-i helyszínét, nos bármikor tudom fokozni az izgalmakat!

Barki Gergely, az első számú Berény szakértő, ugyanakkor volt Monaco-ban, mint amikor én is ott nyomoztam, de nem tudtunk egymásról! Én Berény hatására éppen arrafelé festegettem a Google Earth és Street View segítségével és nyomoztam, hogy hol lehet az udvar. Gergely (nagyon helyes családja kíséretében) egy nemrég előkerült festmény kapcsán nyomozott (melyet a fiatal Berény a Monaco-i kikötőben festett, akkoriban, amikor a Monaco-i háztetőket is festette), és kereste az udvart.

Mint kiderült, 15 éve (a korábbi otthonomban, ahol a Monaco-i háztetők megtekinthetőek voltak) mi már találkoztunk. Gergely nem hitt a szemének, amikor hazatérése után véletlenül ráakadt a blogomra (egy Google keresés során) és benne az udvar fotóira, az űrfelvételre, és a történetemre. Azt írta, hogy ő is lefotózta az udvart, de csak akkor volt 1000%-ig biztos benne, hogy a megfelelő udvart lelte meg, amikor elolvasta a blogomat.

Boldog vagyok, hogy ez a történet egyre jobb lesz! Gergely ma (2015. Szeptember 21-én) tartott egy előadást a Virág Judit Galéria sajtótájékoztatója során, és prezentációjában kitért a blogomra is. Annyira lelkes volt, mintha mi ketten rokonok lennénk, és ez nekem nagyon jólesett! Jó érzés olyan emberrel levelezni, akinek hasonló élménye volt, és aki képes értékelni az eredményeimet. Ha lenne vér szerinti testvérem, jó lenne, ha ilyen lelkes ember lenne!

 

Régi fotók a Berény féle Monaco-i környékről:

Monaco anno Rue Grimaldi

Monaco anno… Rue Grimaldi… a kikötő közelében… (Forrás: Google search)

 

Monaco anno Rue Grimaldi

Monaco anno Rue Grimaldi (Forrás: Google search)

 

Végül a kerület manapság:

La Condamine Monaco (2010-ben)

La Condamine, Monaco (2010-ben) (Forrás: Google search)

 

Monaco Hafen

A Monaco-i kikötő 2014-ben (Forrás: Google search)