Saphier Regina: Rózsa “Ferkó” Károly, a Rajzoló Filozófus Emlékére

Saphier Regina: Rózsa “Ferkó” Károly, a Rajzoló Filozófus Emlékére

(1971. 05. 04. Gyula – 2018. 04. 25. Budapest)

Rózsa Ferkó Károly és Saphier Regina

Ferkónak köszönhetem, hogy digitális festőművész lettem. Szerencsére író is vagyok, és el tudom mesélni a történetünket. Ő mutatta meg nekem, hogy tablet-en, ArtRage-ben, digitális olajjal hogyan lehet festeni. Sokszor gondoltam arra, hogy mit érezhetett Dora Carrington festőművésznő, miután Lytton Strachey meghalt. Úgy érezte, hogy az egyetlen olyan ember volt, aki miatt érdemes volt élnie. Két hónappal Lytton halála után Dora puskával szíven lőtte magát. Bár a mi kapcsolatunk másképp volt szokatlan, mint Dora és Lytton kapcsolata, én is úgy érzem, hogy számomra ennyire pótolhatatlan ember halt meg. Lytton 51 évesen rákbetegségben halt meg, Dora 38 évesen önként utánament. Én élni szeretnék, hogy mesélhessek Ferkóról, hogy ne vesszenek el az alkotásai, és hogy tovább sugározhassam a szeretetét (bár úgy senki sem képes erre, ahogy ő művelte ezt a sugárzást). Mondtam is neki, miután meghalt, és miután nagy nehezen bejutottam hozzá (mert nem akartak beengedni a lakásba, ugyanis én „csak” a lelki társa, a szellemi társa és az alkotó társa voltam, amit ebben a kőagyú és kőszívű, primitív társadalomban semmibe vesznek), és amikor nagy szeretettel megcsókoltam a homlokát… szóval azt mondtam neki, hogy „biztos megérted, hogy nekem még dolgom van ezen a Földön… hiszen meg kell mutatnom a világnak a tehetségedet és a jóságot, amit sugároztál”. Nem vagyok hívő, óriási szélhámosságnak tartom a szervezett egyházakat (Ferkó is így gondolta), melyek agymosással egymás ellen uszítanak emberi csoportokat a „szeretet” jegyében, de a kvantum világban még reménykedem, hogy valamilyen formában találkozunk. Ferkó azt mondta, hogy a tudomány is az emberi hitvilág természetes része és igaza volt… van…

Ferkó azt is szokta mondani nekem, hogy mi ketten „nagyon közel voltunk egymáshoz az ősrobbanáskor”. 🙂 Természetesen mind nagyon közel voltunk egymáshoz (ha volt ősrobbanás), és mind nagyon közel kellene, hogy legyünk egymáshoz itt a Föld-ön is. Fel kellene ismernünk az egymásrautaltságunkat, a sérülékenységünket, és a halandóságunkat. Szükségünk van feltétel nélküli szeretetre, és Ferkó erre képes volt (de ő is ember volt, és néha felbosszantotta mások odaadó szeretetre való képtelensége).

Tórusz Sejtés-ében arról elmélkedett, hogy a multiverzumban az univerzumok hogyan viszonyulnak egymáshoz, hogyan születnek és múlnak el, hogyan telik bennük az idő. Mindenről gondolkodott. Egyszerre volt gyermeki lélek és egy öreg bölcs. Talán nem is 46 évesen halt meg… talán több száz éves volt. Sajnos már nem maradt ideje a világ elé tárni azt a zsenialitást, ami benne lakozott, és mivel annyira introvertált, szorongó és félénk volt, rajtam kívül szinte senkinek sem mesélt ezekről a dolgokról (ha hallgatagnak ismerted, nem ismerted, mert amikor pl. velem volt, néha be nem állt a szája, mert folyton filozofált). Mondtam neki, hogy keressen olyan embereket, akikkel még részletesebben kidolgozhatja a filozófiáit. Aki ismerte, tudja, hogy alapvetően egy magának való rajzoló filozófus volt. Bár sütött belőle a jóság, és a szeretet, ennek ellenére sem tudott szokványos módon kötődni az emberekhez és én ezt megértettem. Tudtam, hogy hozzám hasonlóan, ő sem neurotipikus. Én értettem meg a legjobban, és befogadtam az életembe. Nem akartam megvonni tőle az utolsó menedéket, de a szabályaimat sem akartam rákényszeríteni, ezért külön lakásokban laktunk, ahogy Frida Kahlo és Diego Rivera is, de a mi otthonainkat nem egy kis híd, hanem egy nagy híd választotta el egymástól és minden hétvégénket együtt töltöttük.

Ki tudja… talán azért távozott az élők sorából egy hónappal Stephen Hawking halála után, mert meg kellett beszélniük valamit. De hogy miért halt meg 7 héttel az után, hogy anyukám hosszú betegség után meghalt, azt nehezen tudom megmagyarázni. Így nekem kettős veszteséget kell feldolgoznom. Kicsit szégyellem is magam, hogy most kiderült, talán tényleg olyan erős vagyok, ahogy mondta. Mert sokszor mondta nekem, hogy fiatalon fog meghalni, de szerinte én más vagyok, ezért sokáig élek majd. Ferkóban a szeretet, a tehetség és az intelligencia volt a három legerősebb pillér. Nem volt benne becsvágy, erőszakosság, nem vezérelték hátsó szándékok és soha senkit sem akart kihasználni. Jó volt mindhalálig.

Rózsa Ferkó Károly: Következetesség a Természetben

Azt terveztem, hogy az örökségemből olyan otthont vásárolok, ahol egy jól berendezett műteremben alkothatunk tovább együtt. Ferkóval az elmúlt 15 év során mindig inspiráltuk és segítettük egymást. Alkotótársak voltunk. Azért nem omlottam össze, miután beküldtem érte az ablakon a tűzoltókat (csak nekem tűnt fel, hogy valami komoly baja lehet, senki másnak), mert lelkileg megtámasztott a rengeteg szeretet, amit tőle kaptam. Nem tudtam bemenni a kulcsommal, mert az ő kulcsa belül volt. Ki kellett hívnom a hatóságokat. Órákon át vártam és vártam, de addig nem indultam haza, míg nem éreztem a belső hangot, hogy most már hazamehetek. Amíg a teste ott volt, én is ott voltam. Miközben 12 idegen férfi rohangászott fel és alá a szűk gangon, három csodálatos (számomra addig szintén idegen) nő teremtés tartotta bennem a lelket a szomszéd lakásban. Márta, Móni és Tünde képesek voltak úgy kompenzálni 12 férfi durvaságát, hogy én este (amennyire ez ilyenkor lehetséges) sértetlenül távoztam ebből a hosszú órákig tartó drámából. Ez a törődő szeretet is Ferkó ajándéka volt a számomra.

Amikor felhívtam a közös családorvosunkat, hogy Ferkó meghalt, az orvos meg volt döbbenve. Azt mondta, hogy azért annyira nem volt rossz állapotban, hogy meghaljon. De én tudom, hogy Ferkó sokszor beszélt a várható korai haláláról. A halála előtt pár nappal azt álmodtam, hogy kapok egy e-mailt és a tárgy mezőben az állt, hogy “Ferkó meg fog halni”. De azt hittem, hogy csak anyukám halála miatt szorongok, hogy Ferkót is el fogom veszíteni. Sajnos a tudatalattim rémülten elhessegetett üzenete valósággá vált. Már akkor beteg volt, amikor 15 évvel ezelőtt megismertem, és gyerekkora óta betegeskedett. Nagy szegénységből jött. Éveken át próbáltam küzdeni vele és érte, hogy javuljon az állapota, és volt időszak, amikor jobban volt, de a sok tragédia, melyeket átéltünk, összességében arra mutattak, hogy az orvosok képességei igen csak szűk keretek között mozognak, és sokszor a családtagok is rámennek az úgynevezett gyógyításra. A sok családi tragédia engem is megviselt és Ferkó volt az egyetlen ember, aki romjaimban is mellettem volt. Amikor kórházba került, én voltam az egyetlen ember, aki látogatta. Mondhatom, meglehetősen csalódtunk az emberekben, de egymásban soha. Szeretettel tartottuk egymást életben, a legnehezebb időkben is, de ő szegénykém, mostanra elfáradt, mert olyan sok hátránnyal és problémával küzdött ebben az embertelen társadalomban. Amikor azon gyötrődtem, hogy nem tudtam megmenteni, az egyik barátom azt mondta, hogy “Regina, te is tudod, hogy milyen rossz állapotban volt, amikor megismerted. Ha nem találkoztok, akkor lehet, hogy nem élt volna eddig sem.” És ez valószínűleg így is van.

Amikor szorongva kerestem, hogy hol lehet, az egyik kép ez volt a fejemben: holtan ül a fotelben, melyet tőlem kapott. És tényleg ez volt a valóság. Az arca békés volt, mintha elszenderedett volna. Nem szenvedett. A halála gyors és fájdalommentes volt (úgy tűnik, hogy a halálát hirtelen szívleállás okozta… sajnos korábban is voltak szívritmus zavarai). Néhányan kérdeztétek, hogy mikor lesz a temetése. Tudnotok kell, hogy ő utálta a temetéseket és hasonló konvenciókat (ahogy én is). Ő fává szeretett volna lenni a hamvasztása után (volt egy kissé dadaista ötlete is, hogy osszam szét a hamvait Kinder tojásokban, de erről nevetve lebeszéltem). Annak biztosan nagyon örülne, ha összejönnétek (akik ismeritek egymást), és szeretettel emlékeznétek rá. Legyetek mind jobb emberek, mint eddig voltatok. És vegyétek észre a szenvedő embert, aki magányosan menedékre vágyik, fogadjátok el és tegyetek érte.

Ferkó azért tudta, hogy fiatalon fog meghalni, mert ez a családjában sajnos jellemző volt. Én hinni akartam, hogy 100 évig fog élni és alkotni, mert azt szerettem volna. Assisi Szent Ferenc világnézete vezérelte, ezért is volt az egyik beceneve Ferkó. Legszívesebben mindenét elajándékozta volna. Rendkívül sokoldalú volt, egy élmény volt vele beszélgetni, és ő tudott a legjobban megnevettetni. Én így ismertem a legérzékenyebb, legkedvesebb, legjobb szándékú tehetséget, Rózsa Ferkó Károlyt, akivel minden hétvégémet együtt töltöttem, és akivel minden nap mindent megbeszéltem. Úgy tartoztunk össze, hogy minimális legyen a frusztráció és maximális legyen a szeretet. Már sosem rajzolja le a világ városait, a barátait, közös bohóságainkat, ötleteinket és élményeinket, de a különleges tér- és életszemléletű alkotásai velünk maradnak, ahogy a szelíd mosolya, a gyengéd ölelése és a feltétel nélküli szeretete is. Kérlek, emlékezzetek rá szeretettel, hogy holtában is jobbá tehesse a világot.

Saphier Regina

2018. 05. 04.

Ferkó ma lenne 47 éves.

Advertisements


Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s